M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939

1939. március 20. (73-102)

12 44. Az elnök jelenti, hogy mivel a műegyetem bánya- és kohómér­nöki osztályához tartozó bányajogi tanszék dr. Mihalovits János egye­temi ny. r. tanárnak a f. évi január hó 3-án történt váratlan elhunyta folytán megüresedett, az említett tanszék tárgykörébe tartozó „Közi­gazgatási jog“ című és a folyó 1938/39. tanév I. félévében a rektori ta­nács megbízásából Fertsák Jenő nyug. főispán által helyettes tanári mi­nőségben előadott tantárggyal kapcsolatos kollokviumoknak és utóvizs­gáknak a megtartásával is — a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar elő­terjesztésére — a műegyetemi Szervezeti Szabályzat 61. §-ának 8. pont­jában foglalt rendelkezések alapján szintén Fertsák Jenőt bízta meg. Ennek az intézkedésnek jóváhagyólag leendő tudomásulvétele vé­gett az elnök a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak is je­lentést tett. (187 -1939.) . 45. Az elnök jelenti, hogy mivel a „Testedzés I.“ című gyakorlatok­nak a folyó évi január hó 2-ától február hó 11-éig terjedő időre szer­vezett műegyetemi pótfélévre beiratkozott hallgatók részére való meg­tartása feleslegesnek és szükségtelennek mutatkozott, dr. Szabó Gusztáv műegyetemi ny. r. tanár úrnak, a műegyetemi Testnevelési Intézet igaz­gatójának az előterjesztésére úgy intézkedett, hogy a szóbanforgó gya­korlatok az említett pótfélévben ne tartassanak meg. (107—1939.) /? v. űGe'wi <=*ky «í? z_<rcj «3^ . 46. Az elnök jelenti, hogy a műegyetem mérnöki és építészmérnöki, továbbá gépész- és vegyészmérnöki, valamint mezőgazdasági és állat­orvosi kara 1—V. évfolyamának férfi hallgatói részére a folyó tanév I. félévében átmenetileg életbeléptotett katonai előkiképzést — minhtogy az akkori rendkívüli viszonyok megváltozásával a szóbanforgó előkikép - zés szükségessége megszűnt — a folyó tanév 11. félévének elejétől kezd­ve újból megszüntettük. Enne-kfolytán tehát a műegyetem II. és III. évfolyamának hallgatói számára kötelezően előírt — de a folyó tanév 1. félévében egyelőre szü­neteltetett — „Testnevelés I.“ című gyakorlatok a folyó tanév II. félé­vében a műegyetemen ismét meg fognak tartatni. (463—1939.) v t t a?c> ry-t r ^ ^ ^ 47. Elnök jelenti, hogy dr. Frey József főorvos, a műegyetemi or­vosi rendelő-intézet vezetője előterjesztette az elmúlt 1937/38. tanév II. félévéről készített egészségügyi beszámolóját. E beszámoló adataiból kitűnik, hogy a múlt tanév II. félévében a részletes orvosi vizsgálatokra berendelt hallgatók 24%-a nem jelentke­zett és félő, hogy ezek a hallgatók olyanok, akik valamely fertőző be­tegségben (tbc., venerea, etc.) szenvednek. A tuberculosis valamilyen kór formájában szenvedő hallgatók arányszáma a megelőző félév adataival szemben Budapesten emelkedést (0.59%), Sopronban azonban csökkenést (3.3%) mutat. Az idegbántalmakkal jelentkező hallgatók arányszáma a múlt tan­év I. félévéhez viszonyítva szintén emelkedést mutat, ami azonban ter­mészetesnek található, mert az orvosi rendelő-intézet 10 évre vissza­menő adatai szerint az egyes tanévek II. félévében mindig több volt az ideggyengék, illetőleg idegkimerültek száma, mint az illető tanév I. fél­évében. Ez természetes következménye annak, hogy a II. félév egyrészt hosszabb mint az I„ másrészt pedig a hallgatók a II. félévben a vizsgák és kollokviumok folytán fokozottabb szellemi munkát végeznek, mint az I. félévben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom