M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1938-1939
1939. március 20. (73-102)
13 * * A szívbántalmakban szenvedő hallgatók arányszáma is emelkedést mutat, ami viszont azzal áll összefüggésben, hogy a hallgatók nagyrésze minden előzetes orvosi kritika nélkül űzi a sport valamelyik ágát s már kiskorától kezdve nincs tekintettel egyéni rátermettségére és testi adottságaira. Venereás bántalmakkal Budapesten 68, Sopronban pedig 3 hallgató jelentkezett! A testnevelésre kötelezett 1074 férfi és 69 nőhallagtó közül 107 férfi és 13 nőhallgató mentetett fel a testnevelési gyakorlatok alól. Ezek nagyrésze szívbaj miatt volt alkalmatlannak minősítendő, arányszámuk azonban- a megelőző félévhez viszonyítva nem mutat emelkedést. Feltűnő azonban az. hogy a bánya-, kohó- és erdőmérnöki karon, amelyre pedig a műegyetemi Felvételi, Tanulmányi. Tandíjmentességi és Fegyelmi Szabályzat 10. §-ában foglalt rendelkezések szerint csak egészséges szervezetű hallgató vehető fel, négy tüdőbajban és hat szívbajban szenvedő hallgató volt. Éppen ezzel kapcsolatban dr. Frey József főorvos azt javasolja, hogy az említett karra való felvételeknél ezentúl a folyamodók által előterjesztendő hatósági orvosi bizonyítványon felül a kar belgyógyász-szakorvosának a véleménye is kéressék ki s függetlenül a hatósági orvosi bizonyítványtól a kari belgyógyász szakorvos egészségügyi véleményét közvetlenül a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar dékánjával közölje. Az elmúlt tanév II. félévében a Chinoin gyógyszer és vegyészeti termékek gyára r. t. és a Richter Gedeon vegyészeti gyár r. t. bocsátott a műegyetem szegénysorsú beteg hallgatói részére nagyobb mennyisé- gű gyógyszereket a műegyetemi orvosi rendelő-intézet rendelkezésére. Ezekért az adományokért annakidején a műegyetemi tanács nevében az adományozóknak köszönetét mondtunk. Elnök végezetül kéri a rektori tanácsot, hogy dr. Frey József főor\ vos szóbanforgó egészségügyi beszámolóját vegye jóváhagyólag tudó- másul. (3223-1938.) 48. Elnök jelenti, hogy a ..Rendelkezési Alap“ 1938. évi számadásainak megvizsgálására dr. Szarvasy Imre és Oltay Károly műegyetemi ny. r. tanár urat kérte fel. Egyúttal felkérte dr. Szabó Gusztáv műegyetemi ny. r. tanár, múlt tanévi prorektor urat is, hogy a tandíjakkal kapcsolatos számadásokat, a műegyetemi tanács -erre vonatkozó határozatának megfelelően dr. Czettler Jenő egyetemi ny. r. tanár úrral — aki sorrendben a megelőző prorektor — szíveskedjék együttesen megvizsgálni. (19—1939.) Dr. Szabó Gusztáv és dr. Czettler Jenő ennek megfelelően megvizsgálta a folyó tanévi I. félévi tandíjakkal kapcsolatos számadásokat és azokat minden tekintetben rendbenlevőknek találta. (411—1939.) , - , . 49. Az elnök jelenti, hogy a vonatkozó dékáni javaslatok alapján a / rektori tanács a Fábián-féle jutalomdíjat, amely mindig az előző tanévben legkitűnőbben végzett olyan műszaki hallgatónak adandó, aki oklevelét a naptári év végéig megszerezte, az 1937/38. tanévre Pattantyús Á. Dénes oki. gépészmérnöknek ítélte oda. (3041—1938.)^--^ </) 50. Az elnök jelenti, hogy a Kormányzó Úr Ö Főméltósága kormányzóvá történt megválasztásának évfordulóján, március hó 1-én kiosztandó „Horthy Miklós-jutalomdíjak“-ra nézve a rektori tanács úgy J