Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektori értekezletek, 1963-1964
1963. november 8. (182-267.)
12416 Ügyanez-en~“téma a 8.oldal lo.bekezdésében kiegészítendő lenne azzal, uogy a Dékán a meghívott gyakorlatvezetők alkalmazásáról is dönt, ad,16.§./5/ A tervezet szerint a dékán a kari tanács jegyzőkönyvét 15 napon belül köteles a rektorhoz felterjeszteni, Az 5*ö./4/bekezdésének előirása szerint ugyanilyen időtartamon belül köteles a rektor a kari ta-- nács jegyzőkönyvét a minisztóriumhoz felterjeszteni. A két időtartam egyeztető- lenne. ad,17.§./2/ A Kari Tanácsban résztvevő személyek körét javasoljuk kiterjeszteni úgy, hogy a Szakszervezet elnöke vagy titkára. A tervezet szerint a kari tanács szavazati jogú tagjai a karon működő egyetemi tanárok, A karon más kar státuszába tartozó és a központi tanszékekhez tartozó egyetemi tanárok is működnek. Ha a kört szükiteni kívánjuk akkor azt kell kifejezni, hogy a kar tanszékeihez tartozó egyetemi tanárok, ha pedig bővíteni akarjuk, akkor meg kell mondani azt, hogy mindazok az egyetemi tanárok, akik a karon oktatnak, A kérdés ösz- szefügg a 28.§./3/bekezdésével, mely szerint a központi tanszékek vezetője a rektor által kijelölt kar tanácsának szavazati jo^u tagja. A mérnökkari tanács egy része ezzel az utóbbi intézkedéssel ért egyet, más rész© helytelennek tartja, hogy pl, a Matematika tanszék tanára az egyik karon szavazatával közvetlenül érvényesítheti matematikai jellegű elgondolásait, más karokon pedig nem. ad.21.§./l/ Helyes volna és az eddigi gyakorlatnak megfelelő,hogy a kari tanács az egyetemi tanári, az egyetemi docensi, a dékáni hivatalvezetői kinevezéseken túlmenően az egyetemi adjunktusi és egyetemi tanársegédi kinevezések ügyében is véleményt nyilvánitsqn. Véleményünk szerint a 9»bekezdésben felsorolt feladat a tudományos rektorhelyettes feladatkörébe tartozik. Az ügyek felsorolásából hiányzik a kari tanács egyik legfontosabb feladata; az egyetemi doktori ügyekkel való foglalkozás. ad.21.§./2/ A dékán ’'ellentétes véleménye” elé az ’’esetleges” szó volna alkalmazandó, mivel az ellentétes vélemény nem szükségszerű. . . ad.25-27. §. Az osztályok fogalma és szervezete helyett javasoljuk a szak fogalmát és szervezetét beépiteni. Eldöntendő .lenne ATz, hogy a szálé csupán oktatási-nevelési kate- gória legyen vagy foglalkozzék igazgatási ügyekkel is.