Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1965-1966

1966. július 6. (625-723.) - 2. Karok véleménye a hallgatók tanulmányi és munkafegyelmének alakulásáról és a 122/1964.sz.MM utasítás végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelentésről (635-679.,

32 ifr,, Kfoty* Kálmá^j, egyetemi tanár Jr. Zádor aihálvi dékánhelyetteu Palotás profes »or és mások is említették, hogy hely te Ion len­ne az, hoy egy előzd kalkulus alapján - amelyet a hallgató a má.odik va/^y a harmadik évben szerzett - legyen módocitva az eredmény, olyan tárgyakból teendő államlvSBga alapján, ahol ezek a tárgyak előtanulmányt képeznek, holott a jelöltnek a végső tárgyak bői fa vali felkészülésről kellene számot adnia. A másik dolog amit hangsúlyozni szeretnék, ha y egy évfolyamot hagyjunk kifutni a reform-tanterv zerlnt, mert különben nln­csenek üaszehasanlibáal báziaiink és lehetoaégöink. Ugyanis folyton Változnak a tanulmányi éa vlzu főszabály ozat ok. ila majd rasgfelelő tapasztalatokkal rendelkezünk, okker lehet bizonyos változtításokat véghezvinni, A legtöbb kérdés, amely a vita során felmerült, az e ys gesités, Illetve a nem egységesítéu kérdésével volt kapc olatos. Erről szeretnék néhány tapasztalatot elmondani, és ezzél kapcsolatban a módszertani bizottság tapasztalatalt ls szeretném 1.mertetni. Az egységeit és és a nem egysége ;itős időnként állandóan válto­zó módon j» repel az oktatásban. Hol oz oyik, hol a másik ke­rül eltérbe, és most jutott el oda, hegy kezd kikristályosod­ni, iiory miben lehet egysége ltenl, és miben nem, A kettő között kezd tehát bizonyos e yensulyi helyzet kialakulni. Ezt tükrözik az e^es k rak állásfoglalás;4., valamint a tanácsüléuen elhang­zott hozzászólások. Világoe, ho ;/ á talaban nem lehet tartalmi fi

Next

/
Oldalképek
Tartalom