Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1964-1965
1965. február 5. (216-329/24.) - 2. A szakmérnökképzés felülvizsgálata (226-265.,
- 27 * érni. Egyetértők azzal a javaslattal, hogy a létszámok általában csökkentendők, - illetve felvetődik az a gondolat, i hogy a kisebb létszámot igénylő szakterületeken csak két-három évenként legyen beiskolázás éppen abból a célból, hogy csak megfelelő hallgatók kerüljenek kiképzésre Ami az alaptárgyak oktatását illeti, ebben a tekintetben teljesen egyetértek Széchy professzor elvtárs véleményével. Nagyon erős kivánalom az, hogy ezeken a területeken, az alaptárgyi oktatás óraszámának csökkentése nélkül, az illető szakterület testére szabott anyagra ráirányítva Q hallgatók figyelmét, folyjanak az előadások. A lemorzsolódások csökkeatése céljából, - minthogy ezzel külön foglalkozni kell munkádéi szempontbél is, tekintettel arra, hogy ezek a hallgatók két éven keresztül munkaidő-kedvezményben részesülnek, - szivesen segítünk ab-an, hogy foglalkozzunk azokkal a hallgatókkal, akik a tanfolyam befejezése utón tanulmányaik tényleges lezárási elmulasztják. Dr.Sándor Imre alezredes a honv.áll.hall>par.-noka: Széli professzor ur igen szépen összefoglalta azokat az okokat, amelyek magyarázatát adják annak, hogy a hallgatók miért nem fejezik be tanulmányaikat. A helyzet az, hogy a hallgatónak előbb le kell zárnia félévet, hogy átjtudjon lépni a másik félévbe. Majd elérke-