Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1964. május 15. (735-848.) - 1. A reformoktatás módszertani kérdéseinek megvitatása (741-848.)

- 51 ­amelyeket már megoldottak, akkor erről értesítsen bennünket. Ami a módszertani kérdéseket illeti, néhány problémához itt is hozzá akarok szólni. Az egyik az, hogy legyen-e kataló­gus, vagy ne legyen. Számos alkalommal leszögeztük mér, hogy nincs szükség katalógusra. A katalógud egyrészt azért vol­tunk kénytelenek bevezetni, mert a tanszékek nem egyformán járnak el, másrészt azért, mert a KISZ nem tud nekünk olyan mértékben segíteni, hogy a hallgatók fegyelmezettek legye­nek. Tapasztalatom szerint a katalógusok beváltak abból a szempontból, hogy sokkal jobb az előadások látogatottsága ebben az évben, mint a mult évben. Ezt adatokkal lehet i­gazolni. Arról azonban lehet beszélni, hogy a katalógust kinek kell elvégeznie, - vájjon a tanszékeknek-e, vagy pe­dig bizzuk a hallgatók öntudatára, a hallgatók politikai szervezetének,a fiatalság szervezetének erejére. Azt hiszem, hogy egyet léphetnénk előre. Kérem, hogy az elvtársak fo­gadják el azt a javaslatomat, hogy a Pártbizottság és az Bgyetemi Tanács - éppen hallgatóink nevelése érdekében ­forduljon a KIS Z-hez azzal a javaslattal, hogy az 1964-65. tanévtől kezdődően a 3, 4 és az 5-ik években a tanszékek ne tartsanak katalógust, hanem azt tartsa maga a hallgató­ság, és a hallgatóság szervezetének, vagyis a KISZ-nek a felelősei közöljék a dékáni hivatalokkal azoknak a névso­rát, akik nem járnak el az előadásokra. Amikor én tanultam, akkor is volt a KIS Z-hez hasonló szervezet, a K0MSZ0M01, és ezt a feladatot ő látta el. Maga a hallgatóság oldotta meg azt, hogy az oda nem való emberek ne lehessenek az Egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom