Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964
1963. december 6. (273-357.) - 2. Az új felvételi rendszer egyetemi tapasztalatainak értékelése (277-312.,
— 3o — pul, hanem kevesebbet, - azonban csupán átmenetil®g, két évi időtartamra volna célszerű az 5o ^-os pontszámot leszállítani, legfeljebb harmincötre. Nem tartaná azonban helyesnek, ha általábanjvéve kevésbé értékelnék a középiskolai tanulmányi eredményeket. Egyetért azzal, hogy a technikumi- és a szakipari oktatás módszerén változtatni kell. Lehetetlenség, hogy a technikumot végzett hallgatóktél a felvételi vizsgákká megkívánják a fizikai ismereteket, ugyanakkor, amikor fltt a tanulmányi anyagukban a fizika nem ezerepei. A beszámolójelentéssel általában egyetért. Nem ért egyet & pontozási rendszerre vonatkozó egyharmados javaslattal; egyetért azzal, hogy az érettségi után végzett termelőmunka beszámítson a pontszámokba; egyetért az építészmérnöki kar vonatkozásában a rajz-osztályzattal; egyetért azzal, hogy az első két osztály csekélyebb súllyal szerepeljen, de az egyharmados arányt kevésnek tartja. Csanádi professzor felvetette, hogy az objektivitás érvényesülése milyen előnyökkel jár. Ezt az is bizonyltja, hogy kevesebb a reklamáció. Felemlíti, hogy az orvostudományi karon az Írásbeli dolgozatokat nem szabad névvel ellátni, hanem minden hallgató számot kap. Hangsúlyozza, hogy az objektivitást az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem felvételi rendszerében még tovább kell fejleszteni. A null-évfolyam kérdésében megszívlelendőnek tartja a Perényi Imre és Csanádi György elvtársak által el(S