Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1963-1964

1963. december 6. (273-357.) - 2. Az új felvételi rendszer egyetemi tapasztalatainak értékelése (277-312.,

mondottakat. A null-évfolyamnak nívósnak kall len­nie, és abban azok legyenek, akik kimaradtak, de mindamellett jó tanülmányi eredményeket mutatnak fel. Kád&f l Kálmán egyetemi tanár, dékán; Szóváteszi, hogy a beszámoló negydik oldalán az a javaslat szerepel, hogy a megfelelő számú és minő­ségű jelentkező biztosítása céljából az egyetemen folyó képzés irányelveit ismertető kiadványokat már a tapaév második félévének elején kell eljut­tatni a középiskolákhoz. Ha ebben az Időben kül­dik el a tájékoztató kiadványokat, akkor olkés­tek. Ez legfeljebb a jövő éviek számára jelentene valamit, de a most végzők számára nem. Dr. Bodó Zalán professzor emiitette, hogy az egye­tem gyakoroljon befolyást a fizika, valamint a többi tárgyak oktatására. Itt felmerül a kérdés, hogy van-e erre az Egyetemi Tanácsnak lehetősége. Nem helyes, hogy a fizika oktatása a technikumok­ban annyira el van hanyagolva. A fizikai ismere­tek elsajátítása a közápkáderek szempontjából is nagy jelentőséggel bir. A null-évfolyamoknál bizonyos megszorításokat kellene alkalmazni. Meg kellene szabni egy mi­nimumot, amely alatt senki sem maradhat a null­évfoly&m keretében. Előfordul, hogy a következő évfolyamban nagy számban jelentkeznek sokkal jobb felkészültségű hallgatók, de nem tudnak előrejut­ni és érvényesülni. Egyetért azzal, hogy & gya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom