Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem egyetemi tanácsülések, 1957-1958

1957. december 6. (10-22.) - 3. Az Oktatási és Tudományos Bizottság jelentése az egyetemi felvételekről (13-20.)

- lo ­zcpkáderképzés és csak a legjobbak mehetnek majd tovább egyetemre. Cholnoky Tlboy: * / Trutz Béla Javoslata jó gondolat. Jó hallgatói anyag került ki pl. a József Attila gimnáziumból, a hallgatók kedvvel vennének részt az ilyen szakkörökben. A felvételi vizsga anyagát a technikumok részére az ott tanult tárgyalt figjrelembevételevel állitsák össze, akkor biztosan Job­ban megállják majd a helyüket a felvételi vizsgákon. Az indokolás azt tartalmazza, hogy a felvételi vizsga feltétlenül szükséges, mert a középiskolák érettségi vizsgája-nem ad megfelelő értékelési. Ezt nem kellene enryire kidomborítani. Azt kell kidom­borítani, hogy még ideális érettségi esetén is-szükség van felvéte­li vizsgára az egyetemen való szakosodás miatt. Rados Korné l: Felkéri Borsos József professzort, hogy az elhangzott felszólalá­sok alapján a bizottság Jelenteiét megfelelően egészítse ki. A rajz oktatásiéi kapcsolatban közli, hogy 196o-ig nem lehet sermit sem elérni t addig fakultatív marad. Kincs akadálya annak, hogy az MM területen az átmenetileg fakultatív, majd később kötelező rajz­oktatásra Javaslatokat tegyünk. Ezt az MM kéri is. Politikai szempontból feltétlenül helyes megállapítani, hogy a szükséges kétszeresét beiskolázó, majd "lemorzsoló" eljárás önma­gában véve helytelen. Kapitalista államokban olyan rétegek mennek egyetemre, amelyek ezt anyagilag elbírják. Mi ezt nem birjuk. A pontok kérdésében lehet vitatkozni, a Cholnoky professzor által felvetett Javaslat meggondolandó, a gyakorlati végrehajtás más kér­dés. Major és Gábor professzorok a történelemoktatással kapcsolatban a kultúrtörténeti oktatás bekapcsolását vetették fel. Ez figyelemre­méltó. Ez a középiskolai tanarok megfelelő oktatását és képzését Jelenti. A műszaki értelmiség gyermekeinek felvételével kapcsolatban a fel­vetettekben nem ért egyet teljesen Csanádi préfesszorral, de a fenn­álló felvételi rendelkezés a szükséges hatrrok között erre ugy i» lehetőséget ad. A gimnáziumi követelmények megfelelő kormányzati sikon megbeszélés­re kezűinek. A Cholnoky professzor által felvetett egészségi állapot igen lénye­ges kérdés, különösen a közlekedési karon. Javaslatunk qz lesz, hogy mielőtt a hallgató felvételi kérvényét beadja, a MAV igazolja megfelelő egészségi állapotát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom