Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)

Szabó Bence: „Nincs már nékem ruhám, az oláh letépte, mikor a két karom a hazámat védte.” Az 1919-es román megszállás kecskeméti eseményei - A román csapatok kivonulása - A román csapaterők kivonása a térségből

Gyula, a nemzeti hadsereg egykori tisztje visszaemlékezéseiben azonban már más szemszögből és emlékekkel idézte fel az újságokban demonstrált közhangulatot, mely nem volt sem túl lelkes, sem felfokozott. Az emberek sokkal inkább megrettentnek és csalódottnak látszottak: „Bennünket ezen a napon [november 22-én] az esti órákban riadóztatták. [...] Azonnal vasúti kocsikba rakódunk, és megyünk Kecskemétre. Ezredparancsnokunk közli, hogy ott egy Héjjas Iván nevű gazdálkodó vezetésével [...] terrorbandák működnek. Feladatunk Kecskemét környékén a közbiztonságot helyreállítani, a bandákat lefegyverezni. Reggelre érünk oda. A városban nyugalom. Fogadtatásunk hűvös. Sem éljen, sem zászló. Látszik, hogy az emberek ijedtek, megfélemlítettek”.384 A félelemmel teli általános közhangulat oka nem csak a megszállás okozta temérdek sérelem és sokk volt, inkább az azelőtti napok tragikus eseményei és a tiszti különítményesek véres akciói voltak.

A város zsidó felekezetű polgárainak élete ez idő tájt különösen nyomasztóvá kezdett válni. Tény, hogy a kommün alatt erősen felülreprezentált arányban voltak izraelita vezetők, így a kollektiven alkalmazott bűnösség mentén a közelmúlt árnya minden izraelita polgárra kivetült, akár szerepet vállalt a tanácshatalomban, akár nem. A városban és környékén ténykedő tiszti különítmények működését a román intervenciós erők hivatalosan nem támogatták (a belügyminiszternek a letartóztatottakkal való emberséges bánásmód legszigorúbb betartásáról szóló 103/1919. B. M. rés. sz. rendelete alapján385 erről eleve szó sem lehetett), de aktivitásukat eltűrték, így lényegében hallgatólagosan szemet hunytak felette. A városi adminisztrációtól függetlenített (államosított) karhatalom vezetése több esetben együttműködött a terrorakciókat irányító ellenforradalmi csoportokkal. Sándor István polgármester minden tekintélyét latba vetve igyekezett az ártatlanul letartóztatottak segítségére lenni, igazolásokat adott ki, panaszleveleket, kérelmeket fogalmazott, de a rendőrségre közvetlen ráhatást nem gyakorolhatott.

Fokozták az egyébként is izgatott közhangulatot azok a szóbeszéd formájában terjedő híresztelések is, melyek zsidó származású vörös hadseregbeli tisztek román segédlettel történő kiszabadításáról szóltak. A szabadítási akciók kivizsgálására a megye főispánja és a város polgár- mestere eljárást kezdeményezett a város rendőrkapitányánál, melynek eredményeiről végül a belügyminisztert is tájékoztatni kellett. A lefoly513

„Nincs már nékem ruhám, az oláh letépte, mikor a két karom a hazámat védte." Az 1919-es román megszállás kecskeméti eseményei