Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején (Kecskemét, 2015)
Péterné Fehér Mária: A városvezetés helytállása az első világháború éveiben - Az 1915. év eseményei
Péterné Fehér Mária A polgármesternél naponta többen is jelentkeztek azzal, hogy éheznek, mert nincs elég kenyerük. A polgármester egyelőre azt látta kivezető útnak, hogy a gazdák, akik saját termésükből havonta 1 főre számítva 18 kg-ot megtarthattak (a többivel nem rendelkeztek szabadon), takarítsanak meg amennyit lehet, amit azután a gazdasági év végén a kereskedőknek adjanak el. Addig azonban a város közélelmezésére szükséges 12 000 q búzát és 12 000 q rozst minisztériumi engedéllyel, vásárlással kívánta megoldani. Gabonát, rizst, szárazbabot, borsót, lencsét csak szállítási igazolvány mellett lehetett akár vasúton, akár hajón, vagy kocsin szállítani. Ezek megszerzése tetemes időt vett igénybe. A földművelésügyi miniszter július 25-én táviratban engedélyezte Kecskemétnek az ez évi termésből 1500 q búza és rozs vásárlását.185 Az aratás és a cséplés végeztével a szőlőtermelés gondjai kerültek előtérbe. Nagy gondot jelentett a rézgálicbeszerzés. Kecskemét 163 000 kát. hold területén 12 000 kát. hold szőlőterület volt. A földművelésügyi miniszter kiutalt 5,5 vagon rézgálicot, de ez már a 2. permetezésre sem volt elég. A polgármesternek hosszas levelezés után sikerült újabb 5 vagonnal szerezni Budapestről, de a miniszter engedélye kellett, hogy a zárt feloldják.186 Sándor István 1915 júliusában kiviteli korlátozást rendelt el a 150 kg-on aluli sertésekre. (Ezt meg kellett indokolnia a főispánnak). Arra hivatkozott, hogy a helyi hatóságnak elsődleges feladata a helyi lakosság ellátásának biztosítása, csak ezen felül exportálhat. O sem akarta elveszíteni a korábbi kiviteli piacot, viszont azért kényszerült a korlátozásra, mert alkalmi üzérek a sertéseket kezdték összevásárolni, ezáltal az árakat felhajtották. A 150 kg feletti sertések - az állatorvos vizsgálata után - megkaphatták a kiszállítási engedélyt.187 Augusztusban még nem tudták megállapítani a város éves gabonaszükségletét, ezért a Haditermény Rt. szeptember 6-ig nem szállított gabonát Kecskemétre. A város számításai szerint az ellátatlanok éves szükséglete 24 710 q-át tett ki. Ennek beszerzésére kért engedélyt a közgyűlés a belügyminisztertől. A belügyminiszter azonban október 7-én kelt levelében 20 700 q-ban állapította meg Kecskemét ellátatlan lakosságának egy évi élelmezéséhez szükséges gabonamennyiségét. Ekkora mennyiség bevásárlását engedélyezte. A bevásárlást a város maga, 136