Ingenia et studia - Tanulmányok a 80 esztendős Iványosi-Szabó Tibor tiszteletére (Kecskemét, 2013)

Péterné Fehér Mária: KÖZEL 50 ÉV KECSKEMÉT SZOLGÁLATÁBAN (Hornyik János hivatalnoki évei)

jától” az öreghegyben, a Hegedűs közre dűlő négy pászta szőlőhelyet [2 pászta = 1 hold] és két hold veteményföldet vett 600 váltóforintért. (1844-ben fizette le a teljes vételárat.)21 Ezt a területet 1845 februárjában újabb rész vásárlásával bővítette. A kö- zetlen szomszédjától Somodi Sándortól megvette annak anyai örökségét a 111 útból, veteményföldből és „gunyhóból" álló mintegy 2 pászta szőlőföldjüket, (melyet már 2 év óta zálogban bírt) 225 váltóforintért (és két pár csizmáért).22 Ugyancsak 1845- ben megvette Ns. Kovács Gergely választott polgár 40 hold területű szentkirályi ha­szonbéres földjét (2 750 váltóforintért). Az adás-vételt a városi tanácsnak be kellett jelenti. A tanács az ügyletet a következő indoklással hagyta jóvá: „Aljegyző Hornyik János úr, mind a város körül tett sok évi pontos és hűséges hivataloskodása, mind pedig közönségessen ösmert egyéni szorgalmatossága tekintetéből beneficiális föl­dek birtokára érdemesnek és alkalmatosnak találtatván ezen föld nékie által íratni rendeltetik.”23 A következő évben matkói haszonbéres birtokáról viszont minden indoklás nél­kül lemondott.24 Aljegyzővé való kinevezése fizetésén, és ezzel vagyoni helyzetén is nagyot lendített. Fizetésének alakulását írnokká történt kinevezésétől 1848-ig az alábbi táblázat szemlélteti, összevetve a város első embereinek bérezésével. A táblázatból kitűnik, hogy Kecskemét nem nagyon törekedett hivatalnokai bérének emelésére. (Kivéve, ha valaki előbbre lépett a ranglétrán.) Hornyik János fizetésének alakulása (váltó forintban)25 Év Főbíró fizetése Főjegyző fizetése Hornyik fizetése 1836/37 Szétess János 1 125 Nagy Lajos 1 000 számvevőségi írnok 300 1837/38 Bfví Kiss Mihály 1 125 Halasy Sándor 1 000 sz. írnok 300 1838/39 Ladányi Sándor 1 125 Nagy Lajos 1 000 jegyzői írnok 375 1839/40 Ladányi Sándor 1 125 Nagy Lajos 1 000 j. írnok 375 1840/41 Ladányi Sándor 1 125 Nagy Lajos 1 000 j. írnok 375 1841/42 Csányi János 1 125 Nagy Lajos 1 000 j. írnok 375 1842/43 Csányi János 1 125 Nagy Lajos 1 000 j. írnok 375 1843/44 Csányi János 1 125 Nagy Lajos 1 000 j. írnok 375 1844/45 Bódogh Antal 1 125 Nagy Lajos 1 000 közig, aljegyző 625 1845/46 Bódogh Antal 1 125 Nagy Lajos 1 000 közig, aljegyző 625 1846/47 Bódogh Antal 1 125 Nagy Lajos 1 000 közig, aljegyző 625 1848.jan.15- okt. 31. Csányi János 421 Búza Kiss Mihály 375 főjegyző 375 21 BK.ML IV. 1504/u. 12. kötet. (1842-1846) 212-213. o. 22 Uo. 69. o. 23 BK.ML IV. 1504/b. 1845. október 3.11. kötet 338-339. o. 24 Uo. 1846. július 27. 1846. II. kötet 163. o. 25 BKML IV. 1510/a. Másodbírói számadások. 1836-1848. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom