1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
KECSKEMÉTI JÁRÁS
elvtársaknak van ma. Azért, mert sajnos a párt tagjainak komoly nagy többsége jószándékú, becsületes magyar hazafi. De sajnos ez a Rákosi féle klikk (sic!), amely a párt vezetését irányította, ilyen politikára kényszerítette az emberek tízezreit. Ebben a munkában voltak, akik túlteljesítették azt is, amit nem kellett volna, és bizony sok elvtársunk megfeledkezett magáról a hatalom birtokában, önkényeskedett, visszaélt, és túlment a határokon. Ezt mi tisztázni fogjuk. Mi a párton belül próbáltuk tisztázni a kérdéseket, hogy sikerül a vezetőket jobb belátásra bírni. Ez nem sikerült. Nem volt erőnk, hogy a párton belül ezt tisztázzuk. A helyzetet a nép ereje döntötte el. Sajnos ilyen tragikus helyzetből kell lényegében újrakezdenünk." - Ezután Dallos Ferenc javaslatára kijelöléssel és közfelkiáltással intézőbizottságot választottak. A Bács-Kiskun Megyei Ideiglenes Nemzeti Bizottság Intézőbizottságának Dallos Ferenc lett az elnöke. Tagok: Pataki Ferenc, Bognár Károly, dr. Orosz László, Szentkirályi Frigyes alezredes, Borszéki Lajos, dr. Magócsi Géza. - Mészöly Gyula javasolta, hogy távozásuk előtt egyperces néma felállással adózzanak a szabadságharcban hősi halált haltak emlékének. 132 - A megyei nemzeti bizottság határozott a tanácsok és végrehajtó bizottságaik alárendeléséről a nemzeti bizottságoknak, a tagosítások érvénytelenítéséről, a földek eredeti tulajdonosainak való visszaadásáról, sürgette az állampolgári jogok maradéktalan érvényesítését, a szabad országgyűlési- és tanácsválasztások előkészítését, a szólás-, sajtó-, és vallásszabadságot, a bírói függetlenséget. Támogatta a szovjet csapatok kivonását a fővárosból és az ország területéről. - Daczó József még ezen az éjszakán beszámolt a szovjeteknek az ülésen történtekről. 133 - A rendőrség Kecskeméten ezen a napon csatlakozott a forradalomhoz. Kádi Sándor közölte beosztottaival, hogy Kovács őrnagy, az Országos Rendőrkapitányság politikai osztályvezetőjének utasítása szerint forradalmi tanácsot kell létrehozni. Feladat: az ávósok elhatárolása a rendőröktől, a szovjetek kivonulásának követelése. A titkársági szobában megbeszélést tartottak három pártvezetőségi tag, köztük Ott József jelenlétében. Itt megállapodtak, hogy kilenc tagja lesz a bizottságnak, három a megyei rendőrkapitányságról, három a városiról és három az őrstől. ElFővárosi Bíróság Irattára B 836/1958. dr. Magócsi Géza pere. A periratok között van egy tiltakozás, melyben Magócsi az ellen emel szót, hogy a periratokhoz csatolt jegyzőkönyvek olyan kijelentéseket tartalmaznak, melyeket ő sohasem mondott. A bizonyító anyaghoz csatolták a forradalmi bizottság üléseinek gyorsírási jegyzőkönyveit, melyeket egy spirálfüzet tartalmaz. A tárgyalásra ebből készítettek kivonatokat. Mindezekért az írógépbe áttett jegyzőkönyvrészletek nem tekinthetők teljesen hitelesnek. Fővárosi Bíróság Irattára B 836/1958. Petőfi Sándor 1957. jún. 10-i tanúvallomása.