1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

KECSKEMÉTI JÁRÁS

nőknek Imre Gábort jelölték, aki régi, 1919-es kommunista volt. Tagje­löltek lettek: Donath Tibor, Molnár István, K. Szabó János törzsőrmester, Gubisi József, Markó Ignác. Másnap reggel 7 órára hívták össze a tago­kat. Ott József foglalta írásba a megbeszélés eredményét, a Petőfi Népé­ben pedig másnap hatpontos közleményt jelentettek meg. 134 - A városi tanácson is volt ezen a napon egy megbeszélés, melyen Szabó János felkelő is részt vett. A megbeszélésen valószínűleg a nemzetőrség és a városi forradalmi bizottság megalakítása volt a téma. Itt ismerkedett meg Lukács András századossal, a nemzetőrség városi parancsnokával. Ekkor már Szabó János is nemzetőr volt, vállalati javaslat alapján került be a szervezetbe. Egyik feladata a Nagykőrösön lakó Matuz György ügyész kísérete volt. Karácsonyi ügyész megbízta egyszer egy volt rab letartóztatásával, máskor pedig Szűcs János, Szarka József és Lengyel István volt politikai foglyokat kellett Soltvadkertre kísérnie. Közös jár­őrözésben is részt vett, ekkor Szabó rendőr törzsőrmesterrel adott szol­gálatot. 135 - A városi tanács oktatási osztályán városi pedagógus küldöttgyűlés volt, minden iskolából érkeztek küldöttek a gyűlésre, akiket az előző napokon választottak meg az iskolákban. A küldöttek 53 tagú Pedagógus Forra­dalmi Tanácsot alakítottak, és leváltották Székely Jánosnét, a városi ta­nács oktatási osztályának vezetőjét. Ezután hattagú elnökséget választot­tak, amelybe dr. Búzás János, dr. Orosz László, dr. Vágó Dezső, Karátsonyi Kálmán, Perjési Pál és Tápai Illés került be. - A Béke Szállóban megalakult a Vendéglátóipari Vállalat munkástaná­csa. A titkos választás eredményeként 33 tagú testület jött létre, Benkő Pál lett az elnöke. Délután a Kedves cukrászdában ülést tartottak, melyet a gazdasági vezetők hívtak össze. Denneberg Tibor igazgatót és Érszegi Károly főkönyvelőt megerősítették a tisztségében, viszont Csőszi Sándor igazgatóhelyettest lefokozták árubeszerzőnek. Bánhidi Lambertné sze­mélyzeti osztályvezetőt és Hegedűs Lászlót elbocsátották. 136 - Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban is ezen a napon került sor a munkástanács megválasztására. Ez nagyon fontos esemény volt a for­radalom helyi eseményei között, ugyanis az AKK munkástanácsa meg­határozó szerepet játszott a város forradalmi szervezetei között. - A gyár kultúrtermében körülbelül ezer dolgozó jött össze a gyűlésre. A színpadon Domonkos János főmérnök és még néhány más vezető foglalt HL XI/22. a. B 24/1958. Lukács András pere. Ott József 1957. nov. 30-i tárgyalási jegyzőkönyve. Ott József pere a Szegedi Katonai Bíróságon folyt B 390/1957. számon. A jegyzőkönyv egy példányát azonban csatolták Lukács András peranyagához bizonyítékként. OSZK 412. 20. Fővárosi Bíróság B 2924/1975. Szabó János pere. BKMÖL XXV. 30. B 1859/1959. Benkő Pál pere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom