1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)
BAJAI JÁRÁS
Körmendi György: Dunaalmáson született 1929-ben. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a községben lévő felszabadulási emlékmű ledöntésében. A forradalom leverése után Svédországba disszidált. 513 Kuli József ifj.: Sükösdön született 1915-ben. Anyja neve Marinkó Éva. Iskolai végzettsége 8 gimnázium. 1945 után tagja volt a Polgári Demokrata Pártnak. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. November 4-én a szovjetekkel szembeni ellenállás híve volt. Nem indult ellene 1 • - * 514 eljárás. Laki Sándor: Öregcsertőn született 1926-ban. Anyja neve Tóth Mária. Iskolai végzettsége 6 elemi. Foglalkozása önálló földműves. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Részt vett a községben lévő felszabadulási emlékmű ledöntésében. Követelte a téeszek feloszlatását, és a kommunista vezetők lemondását. 515 Markó Ferenc: Érsekcsanádon született 1938-ban. Anyja neve Danes Zsófia. Iskolai végzettsége 8 általános. Foglalkozása földműves. Október 24-én letépte Fődi József rendőr őrmester rangjelzését. Részt vett a községbeli megmozdulásokban. Nem indult ellene eljárás. 516 Péter János: Érsekcsanádon született 1898-ban. Anyja neve Karagity Mária. Iskolai végzettsége 4 elemi. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Nem indult ellene eljárás. 517 Szabó Gyula: Márfán született 1924-ben. Anyja neve Kovács Mária. Iskolai végzettsége egyetem. Foglalkozása református lelkész. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak és a járási forradalmi bizottság intézőbizottságának. Szervezte a kisgazdapártot. A megtorlás során 2 év börtönre ítélték. 51 Tölgyes János: Mezőhegyesen született 1908-ban. Anyja neve Koch Erzsébet. Iskolai végzettsége 6 elemi. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizottságnak. Szervezte az FKgP-t. A megtorlás során pereventív őrizetbe vették. 519 513 TH V-150-364. 179. 5,4 TH V-150-364. 178. 5,3 TH V-150-364. 179. 516 TH V-150-364. 180. 5,7 TH V-150-364. 179. 518 TH V-150-364. 178. 519 TH V-150-364. 178.