1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára 1. (Kecskemét, 2001)

BAJAI JÁRÁS

FELSŐSZENTIVÁN Október 26. - Bajáról diákok érkeztek a községbe. A tanácsháza hangosbemondóján keresztül ismertették az ifjúság 16 pontos követelését. Utána a tanács­háza épületéről és a pártházról eltávolították a kommunista jelképeket, közben a tüntetők a „Ki az oroszokkal! Le a kolhozzal!" jelszavakat skandálták. A tüntetők ezután ledöntötték a szovjet emlékművet. 520 Október 28. - Forradalmi bizottság alakult a községben. Tagjai: dr. Hangya Mihály, Ignácz Pál, Kollár Sándor, Margit János, Molnár József, Patarics Márton, Stefánovics István. Margit János irányításával a forradalmi bizottság el­távolította a községi vb-elnököt, a helyettesét, valamint a községi párttit­Október vége - Megkezdődött a pártok újjászervezése. Margit János és dr. Hangya Mi­hály szervezte az FKgP megalakítását. 522 December folyamán - A község fiataljai megtagadták a bevonulást, mert elterjedt a hír, hogy azért szedik össze a sorköteleseket, hogy a Szovjetunióba vigyék őket. Később mégis be kellett vonulniuk. Hangya Mihály dr.: Felsőszentivánon született 1925-ben. Iskolai végzett­sége jogi egyetem. A forradalom alatt tagja lett a községi forradalmi bizott­ságnak, és részt vett az FKgP újjászervezésében. A megtorlás során többször preventív őrizetbe vették, és rendőri felügyelet alá helyezték. 523 520 TH V-150-364. 168. 521 TH V-150-364. 168. 522 TH V-150-364. 168. 523 TH V-150-364. 168.

Next

/
Oldalképek
Tartalom