Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

I. Növénytermesztés

A XVIII. század első felében a földesúri nagybirtokon folyó termelés még csak igen kevés helyen volt magasabb szintű mint egy átlagos parasztbirtoké. Ebből adódóan a Kecskemét határában végzett szántóföldi növénytermesztés szintje az országos átlag körüli lehetett. A parasztgazdaságok kétségtelen hátrányos helyzetét ekkor még ellensúlyozta az, hogy itt ismeretlen volt a robotmunka, az egyes gazdák maguk végezték rendszeresen saját földjükön vagy bérletükön a termelést, és a jobbmódúak pedig bérmunkát alkalmaztak, mégha nemesek voltak is, hisz volt hozzá megfelelő tőkéjük és rendelkezésükre állt a kellő számú szabad munkaerő. A jobbágyfalvakkal szemben is több előnyt élveztek a város gazdái. A legjelentősebb különbség a közvetlen földesúri függésben élő jobbágyokkal szemben kétségtelenül az volt, hogy akár saját birtokként, akár bérletként rendelkezett is a gazda földjével, évről évre ugyanazon a területen termelhetett, és éppen ezért azt jobban is gondozta. További előnyt jelentett számukra az is, hogy itt ismeretlen volt már évszázadok óta a nyomáskényszer, tehát a talaj tulajdonságainak és a gazda elképzeléseinek megfelelően tervezhette, végezhette munkáját. Ehhez járult még az is, hogy a személyi függésben lévőkre nehezedő robotteher itt csaknem ismeretlen volt, és a különféle szolgáltatások együttesen is lényegesen mérsékeltebbek voltak a földesúri robotnál. Röviden ki kell térnünk arra is, hogy az egymástól erősen eltérő minőségű földeken milyen művelési formákat alkalmaztak, mivel ezek gyökeresen eltértek a mai gyakorlattól, bár egyáltalán nem voltak meglepőek a korabeli mezőgazdaságon belül. Az 1786 táján készített felmérések szerint négy osztályba sorolták a város használatában, illetve tulajdonában lévő termőföldeket. Az I. osztályú földön 5 évben háromszor vetették be a földet. Az elsőben búzával, a másodikban árpával, a harmadikban zabbal, a negyedikben pihent, az ötödikben pedig ugarolták. így több mint 50%-ban hasznosították azt. A II. osztályú földeket hat évben háromszor vetették be. Az első évben kétszeressel (1/3 búza és 2/3 rozs) hasznosították, a másodikban hagyták pihenni, a harmadikban árpával vetették be, a negyedikben ismét pihent, az ötödikben zabot termeltek rajta, végül a hatodikban ugarolták. így gyakorlatilag csak minden második évben hasznosították növénytermesztésre. A még ezeknél is gyengébb III. osztályú földeket hat évenként csupán kétszer vetették: az elsőben rozsot termeltek rajta, a másodikban pihent. A harmadikban zabbal próbálkoztak, a negyedik és az ötödik évben pihent, a hatodikban ugarolták. AIV. osztályú földek növénytermesztésben alig hasznosultak. Egy hat éves ciklusban csak egyszer vetették rozzsal, a többi évben pihent. Az I. osztályú földek, melyeket öt évből háromszor vetettek, általában tíz pozsonyi mérő szemes terményt adtak. A II. osztályúak 8—10 mérőt teremtek, a III. osztályúakról 8 mérő gabonát és 50 mázsa szénát takarítottak be, míg a IV. osztályúakról csupán 5 pozsonyi mérőt és 25 mázsa szénát remélhettek.