Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

VI. A pénzügyek alakulása

határainkhoz közel esö nagybirtokokon jelentek meg, így a fejlődés nagyobb ívét megrajzolni akaró kutatók figyelme ezekre összpontosult. A teljes magyar fejlődés megismerése érdekében viszont fel kell figyemünk arra az egyébként távolról sem ismeretlen tényre, hogy a sajátos magyar fejlődés több kivételt ismer a két jelezett póluson túl is. Ezek közül a Hajdúság eltérő fejlődési vonalának feltárása érdekében sokan és sokat tettek. A területét és lélekszámát tekintve lényegesen nagyobb Jászkunság és a szabad paraszti fejlődés útját járó környező jelentős számú mezőváros gazdasági és társadalmi fejlődésének feltárása viszont igencsak esetlegesen, és nagyobbrészt csalt mozaikszerűen történt meg. Mezővárosaink késő feudális kori pénzforgalmáról és az itt élő lakosság körében jelentkező tőkefelhalmozásról átfogó feldolgozás még nem készült. Ezen másfél évszázad országos fejlődéséről is csak summázottan annyit tudunk elmondani, hogy komolyabb felhalmozásról nem lehet beszélni. Részletekre is kiterjedő és teljesen egyértelmű kijelentést viszont azért sem tehetünk, mert a pénzforgalom tényleges alakulásáról és a felhalmozás esetenként jelentkező mértékéről, annak további lehetőségéről és alakulásáról nagyon keveset tudunk. Érthetően Kecskemétre és a környező mezővárosokra is vonatkozik az előző megállapítás. Kétségtelen, hogy a viszonylag békés XVIII. század sem kedvezett egyértelműen ezen térségben sem az árutermelés bővítésének, sem a pénzgazdálkodás intenzívebb formái kialakulásának, a fokozottabb tőkeképződésnek. Az okok rendkívül összetettek. Kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb, az egész régió fejlődését meghatározó tényező a makro politikai-gazdasági állapot, amely már az előző évszázadokban is kontinensünket két részre bontotta. Ezen túlmenően történészeink az igen szűk belső piacot emelik ki mint újabb fontos okot. Erre egyébként már a kortársak közül is többen felfigyeltek, miként arra is, hogy mind a növénytermesztésen mind az állattartáson belül fellelhető extenzív gazdálkodás igen nagy visszahúzó erő maradt. Miként a két fő ágazat ismertetése során ezt bemutattuk, nagyobbrészt a korszak végéig hiányzott a nemesített vetőmag, illetve az állattenyésztés törzsállománya, a szükséges szakismeret és a megfelelő termelési eszközök sora. A nagyon gyenge, nagyobbrészt még az évszázados megszokásokra, hagyományokra épülő termelés esélyeit, eredményességét tovább rontotta az igen rossz közlekedés, a hozzájuk képest évtizedek, sőt évszázadok óta igen magas állami adók, amelyekhez a különféle helyi adók és bérleti díjak járultak, és amelyeket még megtetőztek a változatlanul fennmaradt súlyos és sokszor megalázó szolgáltatások, a forspont, a katonai beszállásolások, a kaszálás és egyéb közmunka-kötelezettség. Mindez érthetővé teszi, hogy az időjárásnak végletesen kiszolgáltatott termelési ágazatok csak igazán kedvező és csak ritkán beköszöntő esztendőkben tettek lehetővé szerényebb megtakarítást. A paraszti felhalmozás lehetőségét tovább apasztotta a társadalom több rétegében is a kellő takarékosság hiánya. A kemény, sokszor