Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

VI. A pénzügyek alakulása

keserves munkával létrehozott értékek olykor pazarló felélése, nem elég racionális hasznosítása évszázados hagyományokra, szokásokra támaszkodott ezen a vidéken is. A viszonylag szerényebb vagyon mellett is gyakoriak voltak a költséges családi események. „A harmadik marhát magának tartotta azon tehén helyett, melyet" hozzátartozója „torára levágott", tudjuk meg egy 1715 körüli végrendeletből. Ez az ősi szokás elevenen élhetett az egész század folyamán, hisz még az 1761-ben megújított statútumba is bevették: „A halotti torozások, igen pompás és költséges lakodalmazások, igen költséges temetkezések, mint a közjónak és magános famíliáknak fogyasztói eltávoztassanak."

938 A központi hatalom tilalmait is felhasználva igyekszik megkövetelni a magisztrátus 1772-ben is, hogy „senki egy napnál tovább lakodalmat ne tartson, a melyben az ebédtül fogva esteli 8 óráig a musika ugyan tehetségesebb gazdáknál meglehet, de a musikusok bérek azon kevés szolgálathoz úgy alkalmaztassék, hogy a hasznosabb munkatevőknek napi számát meg ne haladja."

939 Ezek a lakodalmak nemcsak az elfogyasztott ital és élelem nagysága miatt voltak költségesek, hanem az egyéb külsőségek miatt is. Érzékelteti ezt az egyik kisbirtokos végrendelete is: „Judit leányomnak házassági kiadott ruházatijára tett százhúsz forint költség, (melyet jó lélekkel számolok) adequáltassék elsőben Susána leányomra teendő költséggel."

9

*

0 A fényűzés folyamatos meglétét sok adattal lehetne szaporítani. A következő példa nem a lakodalmas szokásokhoz illeszkedik, de érzékelteti, hogy a fényűzés mind szélesebb körben hódított. A reformkori egyik középbirtokos özvegye végrendeletében kiemelte: „Vannak több sor igaz gránát gyöngyeim, mellyek mintegy ötszáz forintokat megérnek."

941 A „szerfeletti fényűzésre" a polgári forradalom előtti évekből is több jellemző példát emelhetünk ki. „E fényűzési kór az apákat és a férjeket igen terheli. A kissé feltűnni akaró nő vagy leány vasár- és ünnepnapokon karton-szoknyában ugyan ki nem menne az utczára... a nő s leány talpig selyembe takarja magát... a pórnők sajátos viselete a nagy takaros fej kötő, melly 80, 90 sőtt 100 forintba is került... a férj vagy apa keresményének legnagyobb részét tehát a nő-, vagy leány túlságosan piperevágya emészti fel."

942 „A jobbmódú gazdák nejei, valamint a 938 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 71. 939 rVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 83. 1783-ban a tanács kénytelen megismételni rendeletét, mivel „most mindazonáltal újra látszik lábra kapni, annak okáért, hogy az ilyen javakat emésztő, egészséget megrontó éjszakai hosszú mulatozások ... eltávoztassanak." Uo. 111. A szokások konok továbbélését jelzi, hogy nemcsak 1825-ben, hanem még 1833-ban is ismételten fel kellett lépnie a magisztrátusnak a zajos és külsőségeiben sokakat már zavaró lakodalmi szokások ellen. Uo. 249., ill. 279. 940 ÍV. 1504. Végrendeletek, 1762. 846. Az összeg értékét jobban érzékeljük, ha utalunk arra, hogy a székbíró éves salláriumával volt egyenlő az összeg, és egy csapláros évenként csak 90 forint fizetséget kapott. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1989/a 109. 941 IV. 1504. Végrendeletek, 1831. 45. 942 SZABÓ Richárd: 1845. 821. A túlzott fényűzéssel szemben a tanács már korábban is fellépett, főként a szolgák, szolgálók és cselédek esetében, akik ugyancsak hódoltak