Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

V. Kereskedelem

legfontosabb árucikket, a szarvasmarhákat tenyésztők jórészt maguk értékesítették portékáikat, maguk vitték a helyi és a környék vásáraira, onnan valamely helyi kereskedő hajtotta azokat a külföldi piacokra, tehát jelentős számban egyszerre voltak termelők és tőzsérek, kereskedők is. Bár annak lehetősége végképp megszűnt, hogy a még évtizedeken át fontos árut, a szarvasmarhákat magyar tőzsérek vigyék külföldre, a belföldi értékesítés és felvásárlás még hosszú időn át nem elhanyagolható lehetőségeket hagyott számukra. A mezővárosi fejlődés egészében azt eredményezte, hogy a semmiképpen sem beszélhetünk a vizsgált másfél évszázadon belül valamelyest is egységes kereskedő rétegről Kecskeméten. Ha kereskedőkről szólunk, igen körültekintően kell fogalmaznunk, és elkerülhetetlen az újabb és újabb megszorítás, körülírás. A fokozatosan kihaló tőzsérek utódaiként mindvégig jelentős számban megtalálhatók ugyan a kupecek, akik inkább csak az ország határain belül és lényegesen szerényebb mértékben, de továbbra is jószágkereskedelemmel foglalkoztak. Áruik a göbölyök és a szarvasmarhák helyett egyre inkább a sertések és a juhok lettek, és portékáiknak megfelelően bevételeik is szerényebb méretűvé váltak, de tartósan jelen voltak a mezőváros árucseréjében és termelésében egyaránt. Hasonló módon mind a termelésben, mind az árucserében érdekeltek és a kor viszonyainak megfelelően részesek voltak a gazdák és a kofák egyaránt, akik nagyobbrészt maguk értékesítették termékeiket. Ugyanez mondható el egyébként az iparosok nagyobb részéről is, akik cikkeiket a helyi és a környékbeli piacokon maguk voltak kénytelenek árusítani az eléggé fejletlen céhes keretek között megfelelő felvásárlók hiányában. Ezen átmeneti állapothoz kapcsolódott a saját bortermését engedéllyel vagy tilalom ellenére árusító több tucat, majd több száz gazda is, akik az év egy részében vagy egészében borukat, esetleg pálinkájukat kimérték. Nem felesleges ismételten utalni arra, hogy a kecskeméti lakosok számára régtől fogva biztosított kiváltság a különféle árukkal történő kereskedelem, kupeckedés, amelyből sokaknak számottevő bevétel származhatott.

893 Ha a kereskedő fogalmát szigorúan értelmezzük, és csak olyan személyeket sorolunk ide, akik megélhetésüket kizárólagosan vagy döntően a mások által megtermelt áruk forgalmazásából nyerték, a néhány tucat kufáron, boltoson kívül alig beszélhetünk a városban kereskedőkről egészen a XVIII. század végéig. Mégis az egykori vásárok és a hetipiacok zsongó és színes élete másról győz meg bennünket, és azt sugallja, ha a korabeli valóságból indulunk ki, beszélhetünk mezővárosi kereskedőkről, akiken belül két egymástól jól elkülöníthető réteget is megkülönböztethetünk. A kofák és a piacokon különféle termékeket árusító sátorozok gyakorta sok szállal kapcsolódtak még a termeléshez. Maguk vagy hozzátartozóik tartósították a különféle zöldségféléket, gyümölcsöket, illetve maguk vagy hozzátartozóik készítették a vásárokon oly kelendő pék- és hentesárukat, esetenként 893 Uo. 1991.13-14.