Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

V. Kereskedelem

Minden különösebb megszorítás nélkül kiemelhetjük, hogy a kecskeméti választott testületek évszázadokon át megfeleltek azoknak a követelményeknek, amelyeket egy mezővárosi tanáccsal szemben e tekintetben támasztani lehetett. A hetenként kétszeri piac és az évenkénti öt országos vásár jogának már igen korai időszakban történő biztosítása önmagáért beszél. Hasonló kiváltsággal kevés mezőváros rendelkezett ezekben az évszázadokban. A város polgárai nem hiába áldoztak súlyos összegeket ezen kiváltságok megszerzésére. Évszázadokon át komoly előnyöket élveztek más települések lakosaival szemben. A fennmaradt rendszabályok közül az egyik legrégibb nagyon egyértelműen rögzíti ezeket. Az 1663. november 12-én „az egész város gyűlésében töttenek ilyen végzést": ,,Akáimiinemű kereskedésben induljon meg a kecskeméti ember, az ki Kecskeméten lakik, s adót ad, szabad legyen annak mindennemű kereskedésbeli eszközökkel élni, azt a városra behozni, árulni s eladni, akár szűr, ködmen, dolmány, nadrág, süveg, saru, gyolcs vászon az mivel életét keresheti, marhák és akár minemű névvel nevezendő jószágok, barmok és eszközök legyenek, abbul adaját, költségét kiteremteni s az után élni. Semmiféle mesterember, szabók, vargák, kovácsok, csizmadiák szappanosok és semmiféle mesterek, se azoknak céhmesteri, szolgáló mesteri, dekányi beléjük ne kaphassanak." Nem hiába népgyűlés hozta meg a határozatot, ez a statútum nem volt tekintettel a különféle korábbi kiváltságokra.

859 A következő évtizedek során a rendi társadalom megszilárdulása után a céhek érvényt tudtak ugyan szerezni szokásos kiváltságaiknak, de kétségtelen, hogy az adófizetők védelme érdekében a mindenkori választott testület kénytelen volt a fentebb idézett előnyök jelentős részét biztosítani a lakosság számára. Ez a törekvés az egész korszakon át érvényesült. Még 1800-ban is, amikor a hetivásárok rendjét ismételten szabályozta a magisztrátus, gondoltak az adófizetők többségét kitevő őstermelőkre: „Minthogy azok a javak, melyek a piaczra felhordatnak, vagy ollyanok, amellyek tulajdon termései az árulónak, vagy ollyanok, amellyeket mástól vévén, azzal nyerekedni kíván, az elsők semmi fizetéssel sem lévén kötelesek."

860 Ugyancsak a helybeli adófizetők érdekeit szolgálta az az ősi szokáson alapuló, nem kizárólag Kecskeméten érvényesülő rendelet, amely úgy döntött, hogy „varosunk törvénye szerint harmad napig nem árulhatnak" a városba árut hozó idegen kereskedők.

861 1662 márciusában uszódi emberek hajtottak a városba egy falka sertést, és „Garaczi Istvánné megvette összvességgel a disznókat miskolcziak számokra." Ezért a tanács úgy döntött, hogy snivel a város régi rendtartása és törvénye kívül cseledték, bíró kegyelmén maradtanak, büntetés nélkül ne maradjanak." Hasonlóképpen 859 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 13-14. 860 Uo. 132. 861 Uo. 12-13. Az eladó vétsége az volt, hogy elmulasztotta: „itt szaggatóra eresztette volná" azokat.