Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

A városban letelepült mesterek a jogokkal együtt kénytelenek voltak vállalni a különféle kötelezettségeket is. Az országgyűlés és a megye által meghatározott Összegekből rájuk jutó részt ugyancsak a magisztrátus határozta meg a mindenkire vonatkozó adókulcs alapján. Adóztak tehát személyük, jószágaik, házuk és mesterségük után egyaránt. A tanács döntései alapján kellett kivenni részüket a különféle közmunkákból, a hadsereg számára szóló szállításokból, beszállásolásokból egyaránt. 1758-ban a hétéves háború idején a szabók, a csizmadiák és a szíjgyártók kötelesek voltak 100 nyerget, 300 pár csizmát és 150 mundért elkészíteni a vármegye rendelete értelmében, amit a városi tanács be is hajtott rajtuk.

837 A magisztrátus ugyanakkor lehetővé tette azt is, hogy egyes mesterek adójukat közmunkával törlesszék.

538 A tanács hatáskörébe tartozott általában is a különféle mértékek ellenőrzése, de a céheken belül is megtették ezt. A takácsoknál hamis sing használata miatt voltak kénytelenek fellépni, a malmok esetében pedig az egyforma vékák és csuprok használata érdekében léptek közbe.

535 A magisztrátusnak a céhekkel szembeni eljárása számos ellentmondást is rejtett magában. A lakosság érdekeit és a zavartalanabb ipari fejlődést szolgálta az a törekvése, hogy a céhek különféle kötöttségeit igyekeztek lazítani, sőt kiiktatni. Nem ritkán direkt beavatkozásuk is ezt a célt szolgálta. A túlzott gyámkodás ugyanakkor az önállóság, a kezdeményezés gyenge hajtásait is letördelte. Különösen ellentmondásossá vált a XIX. század elejétől az olykor már drasztikus beavatkozás. 1815-ben a város polgárosodó lakosságán belül a társasági élet új keretei jelentek meg. Ezek megnyilatkozási formái a megfelelő előzmények és főleg az igazán értelmes célok hiányában nagyobb részt külsőségekben merültek ki, a szórakozás nem mindig emelkedett formáit követték. Tekintettel arra, hogy alapvetően a szórakozásra koncentráltak, és a túlbuzgó református prédikátor személyét is kikezdték, mind az eklézsia, mind a közigazgatás részéről erőteljes támadás érte, és az értetlenség végül felszámolásukhoz vezetett.

540 A koncentrált támadás kihatott a céhekre is. A magisztrátus a túlbuzgalom során a céhek önszerveződésének pozitív kezdeményeitől is megriadva túlzott szigorral lépett fel. Ennek a hangulati hatásnak az eredménye többek között az 1816. február 19-én elfogadott városi statútum is, amely a céhek működését szabályozta. A szándék teljesen egyértelmű: „az efféle veszedelmes nyugtalanság magvában elfőj tassék.

M A céheket is több mint fél tucat béklyóval látták el. „1. A céhbeli comissarius úrnak híre nélkül soha és semminemű kifogás alatt céhgyűléseket tartani szabados nem lészen. 2. Az illető comissarius uraknak kötelességükben fog állani minden céhgyűlésen, ha csak attól őket valamely tetemes ok el nem fogná, jelen lenni. 3. Ha mindazonáltal comissarius 637 XV. 9. 1758. január 20. 638 XV. 9. 1750. április 18. 639 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 41., illetve 282-283. 640 HORNYIK János: 1970.