Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

III. Ipar

és az azt követő megtorlások terheire, nem haladhatta meg a 40-es évek átlagát az iparosok jövedelme.

526 (L. XXIII. táblázat.) B/ A céhek belső élete a/ A magisztrátus hatósági szerepe A mezővárosi céhek működésük során mind több területen kénytelenek voltak tudomásul venni a központi közigazgatás és a földesúr hatalma mellett a helyi közigazgatás akaratát is. E téren több tényező is ellenük dolgozott. Elsődlegesen a rendi állam központosító törekvéseit kell kiemelnünk, amely igyekezetet a felvilágosodott abszolutisztikus célok még inkább felerősítettek. Ezzel néhány tekintetben összhangban állott a földesurak szándéka is. A mezővárosok mindenekelőtt azért tudták befolyásukat a céhekre kiterjeszteni, mivel azok a háborúk során ismételten súlyos csapásokat szenvedtek, illetve legtöbbjük a helyi közigazgatás újjászervezése után jelentek meg a falvakban, mezővárosokban igencsak kiszolgáltatott körülmények között. A XVIII. század során a hatalmas belső migráció miatt a legtöbb mezőváros kénytelen volt egyfajta szűrőt alkalmazni a betelepülőkkel szemben. Ennek leghatékonyabb formája a lakhatási engedélyek megszerzésének különféle feltételekhez történő kötése" volt. Míg a század első felében Kecskeméten a mesteremberek viszonylag könnyen szereztek lakhatási engedélyt, a század második felében ezt mind szigorúbb feltételekhez kötötték. 1790-ben a tanácsi határozat értelmében a „Mesterlegények tömeges megjelenésük és itteni letelepedésük végett a céhek megkerestetnek." A fokozódó konkurrencia miatt a céhek egyre inkább elzárkóztak az újabb ellenlábasok megtörésétől.

527 Nem változott a helyzet a következő évtizedek során sem. Ivó András halasi születésű csizmadia legény 5 éven át dolgozott a városban, tanulta mesterségét. Végül itt szeretett volna letelepedni, de „mivel a városban a csizmadia mesterek rendkívül elszaporodván", kérését a céhek és ennek nyomán a magisztrátus elutasította.

528 Bár kétségtelen, hogy egy céh megalakulásához a földesúr beleegyezése és a központi kormányszervek hozzájárulása volt szükséges, de az út a helyi közigazgatáson át vezetett hozzájuk. Ezért a tíz főből álló gombkötő mesterek csoportja is a kecskeméti tanácshoz fordult 1743. december 5-én, kinyilvánítván szándékukat, hogy céhet akarnak létrehozni.

529 Ugyanígy jártak el a takácsok 1766-ban, akiknek engedélyezték, hogy mesterségüket a privilégium megszerzéséig is gyakorolhatják. Ugyancsak a tanács döntött a kőművesek ügyében is 1778-ban: „Az itteni kőművesek nem lévén oly állapotban, 1609. ml 1850-1851. IV. 1504. hl 76. 478. IV. 1504. hl 1808-1809. 970. tsz. XV. 22. Szilády I.