Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)
II. Állattartás
verebet ejtettek el. 500 Nyilvánvaló, hogy a hasonló eredménnyel járó hajtóvadászatok és szorgoskodások rendszeresek lehettek, ha ilyen eseményekről viszonylag hézagosan maradtak is ránk az adatok. A kártevők egész sorát kellett folyamatosan irtani még évtizedekkel később is. „Nemes vármegye továbbra is varjuknak, verebeknek currentált számban és büntetés alatt ki irtását parancsollya ezen fojó esztenőre is. Egyszersmind rendelte, hogy ürgék is fogattassanak, és azok bőrei alább meg írt szombaton a n. vármegye hadnagyához Pestre vitessenek. Ó Kecske 81 ürgét. Az hol és melly helységek határjában hörcsögöknek bővsége tapasztaltalodik, ezeknek ugy valamint az ürgéknek bőrei be vevődnek, igyekezzenek azonban, mert különben olyan büntetés alá jutnak, mint a varjú fejeknek meg nem adásáért vagyon rendelve." 501 A földesurak különféle igényeinek kielégítése is arra kényszerítette a város lakóit, hogy rendszeresen vadásszanak, madarásszanak. A darutollak gyűjtése, beszerzése már a XVII. században is visszatérő gondja volt a város főbírójának. De még a XVIII. század derekán is, amikor már csaknem maradéktalanul pénzben rótták le a földesúri járandóságokat, visszavissza tért a régi szokás. Gróf Koháry András 1743. június 1-én kelt levelében két öreg hattyút kért, de mivel a város ezt nem küldte meg számára, ezért egy vagy két pár fiatal hattyút kért ismételten, „nem különben több török kacsákat is, minthogy utolsó alkalmatossággal küldött hárombúi kelteje már el is veszett, s ugyan darukat és túzokot, melyekben nagy gyönyörűségem vagyon." 1751. január 21-én kelt levelében pedig: „valamely madaraknak, úgymint foglyoknak, süketfajdoknak és túzokoknak megszerzése végett írván." sürgeti ezek küldését, továbbá a böjtre szárazhalakat kért. A következő évben szemrehányást tett a városnak, hogy a kért darukat, hattyúkat valamint a „fuó kacsákat" még nem kapta meg, és méltatlankodva fejtette ki: „Nem csudálnám, ha megszerzések nagy költségtekbe kerülne, de minthogy majd a Tisza hátán laktok, holott kevés fáradtsággal, ha áztat nem sajnálnátok, hozzá juthatnátok." A Koháryaknak egy dátum nélküli, minden bizonnyal ezekben az évtizedekben írt levélben ezt olvashatjuk: „minthogy az mi faiunkon S.V. vadkanokat mostanában tellyességgel nem foghatnak, az üdőnek sok rendbeli változási miatt", embereiket a Tiszántúlra küldték, „az császár madaraknak pedig színe sincs a mi tájunkon, hanem feltalálhatókkal... úgy mint negyven pár foglyokkal, két pár faidal, egy túzokkal és egy pár nyúllal alázatosan kívánunk kedveskedni." 502 IV. 1504. cl 163. Vida István főszolgabíró Törtelen, 1782. március 26-án kelt körlevele. IV. 1504. yl 4. Vad madarak szaporításával házi keretekben már akkor is foglalatoskodtak. Hajnal János, a lányok tanítója utal az alábbiakra a főbíróhoz írt levelében: „négy szép eladó hattyú madarak ... vágynak már esztendősök, és igen szelídek, minthogy a tojásból is tyúk költötte ki őket, és attól fogva házi apró jószággal nevelkedtek."
