Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasági fejlődése 1700–1850 (Kecskemét, 1994)

II. Állattartás

A török kiűzése során nemcsak az alföldi lóállomány szenvedett rendkívüli veszteségeket, hanem az egész országban erősen megcsappant a lovak száma. Nem túlzás a megfogalmazás, hogy alig maradt ló hazánkban.

327 Ezen a vidéken, ahol a lakosság egyik jelentős bevétele származott régtől fogva a lótenyésztésből,

328 ez különösen súlyos veszteségnek számított. Nem kedvezett a lótenyésztésnek a szabadságharc évtizede és a törökellenes háborúk utolsó néhány esztendeje sem. Valójában csak az 1720-as évektől teremtődtek meg ismét a lótenyésztés igazán békés feltételei. A következő 30-40 év viszonyai alapján tudjuk felidézni, milyen is lehetett a hódoltság békésebb évtizedei alatt is a város lótenyésztése. A középkorból hézagosan fennmaradt írott emlékeink közül több is utal arra, hogy ezen a síkságon „a lovak vadállatokhoz hasonlóan szabadon élnek, egymást éri a sok ménes."

329 De még a XVIII. század dereka táján is az a széltében elterjedt vélemény, hogy „a síkságon a ló sohasem kerül a házakhoz, télen-nyáron kinn a legelőt járja,"

330 ha a rideg ménesbe volt kiverve. A lovak rideg tartása kétségtelenül járt némely előnnyel is. Egyrészt minimális tőkebefektetést igényelt, másrészt hihetően rendkívül szívós és kitartó példányok nevelkedtek ezekben a ménesekben. Ennek az igénytelenségnek viszont igen nagy volt ára, miként később ezt néhány példával illusztrálni is fogjuk. Amint a szarvasmarhák esetében erre utaltunk, a méneseknél is az volt hosszú időn át a gyakorlat, hogy egy-egy nagyobb gazda méneséhez csapatták a kisebb gazdák lovaikat, és hozzájárultak a puszta bérléséhez és a csikósok béréhez.

331 Tekintettel arra, hogy a század második felében a puszták közül egyre többet törtek fel szántónak, a gazdasági előnyökkel történő visszaélések megszaporodtak, a magisztrátus adófizetői érdekében kénytelen volt egyre meghatározóbb szerepet vállalni. Ezért, hogy „Egyik avagy másik kecskeméti gazda a másik felett marháinak avagy lovainak őrzetésével ... ne terheltessen, a tanács azt rendelte, hogy közelebb 1822. esztendőre a pásztorokat a nemes tanács fogja fogadni, és a lészen a fő gazda."

332 A magisztrátus gondoskodása odáig fejlődött, hogy a pusztabíró kötelességévé tette: „barmoknak, méneseknek, juhoknak állapotjukról... ezen tanácsot múlhatatlanul minden hónapban írásképpen tudósítsa."

333 A 327 HANKÓ Béla: 1954. 84. 328 LADÁNYI Gergely Kecskemétről 1790 táján készített leírásában is még úgy nyilatkozott, hogy a lakosság „Jövedelme főként vagyon borbul, némelyeknek gabonábul, marhákbul, lovakbul, juhokbul és ezek jóféle gyapjábul". XV. 22. Szilády Károly jegyzetei I. köt. RUSVAY Kálmán: 1975. 53-54. BÉL Mátyás: 1984. 88. „Ennekelőtte elmúlt felső esztendőkben Kalocsa Jánosnak hajtották volt el ménesét az pusztaszeri földről, az lovak voltának Kalocsa Jánosé száz ló és Pál Jánosnak is volt köztük 19 lova." IV. 1504. a/ Sziládi Károly jegyzetei. 51. 332 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 209. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1991/b 218. A rideg ménesekről megbízható tájékoztatás 328 330 331