Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései (Kecskemét, 1993 [!1994])

Nemzetiségpolitika Magyarországon - 1945 - A kollektív bűnösség elfogadása

ellentétek, szemléletbeli különbségek fogalmazódtak meg a résztvevők között. Gyöngyösi János külügyminiszter ismét hevesen támadta a kollektivitáson alapuló telepítési tervezetet. Hangsúlyozta, Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából rendkívül káros lenne egy ilyen rendelet elfogadása. Annál is inkább, mert az összeegyeztethetetlen egy demokratikus ország törvénykezésével. Gyöngyösi elismerte, hogy a magyar kormány maga kérte a kitelepítés lehetőségét, de az csak a svábság magyarellenes rétegére vonatkozott. A tárca adottságaiból következően valószínűleg ő már hosszú hónapok óta pontosan érzékelte azokat a külpolitikai körülményeket, amelyeket minisztertársai vagy nem tudtak, vagy nem akartak figyelembe venni. A szlovákiai magyarság ügyében a kollektivitás elvetését és a hazai svábokkal szemben annak alkalmazását nem lehetett különválasztani. Éppen ezekben a napokban érte újabb kudarc, hiszen december 3-6. közötti prágai tárgyalásai megint csak nem vezettek eredményre. így aggályos volt azoknak a békecéloknak a képviselete is, amely a szomszéd országok területén élő magyarság kisebbségi jogait, az etnikai határok figyelembevételét kérte a nagyhatalmaktól. Rámutatott arra, hogy - értelmezése szerint - nincs egyértelmű utasítása a magyar kormánynak a németek kitelepítésére. Figyelembe veendőnek tartotta, hogy az Amerikai Egyesült Államok eddigi megnyilatkozásaiban kifejezetten elzárkózott a németek kollektív felelősségre vonása elől. Ezért a Szövetséges Ellenőrző Bizottság írásos és konkrét - a kitelepítendők körének meghatározásával - utasítását a telepítés elhatározásához elengedhetetlennek tartja. A vitában tulajdonképpen két álláspont ütközött. A párton kívüli, a szociáldemokrata és a kisgazda miniszterek továbbra is csak lehetőségként értelmezték a nagyhatalmi állásfoglalást, és nem utasításként. A kitelepítés tényét magát elfogadták, de a kitelepítendők körét mindenképpen egyéni felelősségre vonás keretében kívánták meghatározni. Ehhez kapcsolódóan elfogadhatatlannak tartották a rendelet azon paragrafusát, amely a kivételezettek számát előre rögzíti, és azt 10 %-ban adja meg. Osztották a külügyminiszter külpolitikai aggodalmait, ezért írásos és egyértelmű SZEB-utasítás mellett voksoltak. Ezt a kormány saját védelme és morális okok miatt is szükségesnek tartották. Á kollektív kitelepítést elfogadók a külpolitikai veszélyek hangoztatását túlzottnak vélték, a nagyhatalmi állásfoglalást határozott utasításként értelmezték. Rákosi Mátyás a következőkkel érvelt: „A németek kitelepítését nem mi találtuk ki. Ennél fogva mi most azon az úton vagyunk,