Kecskemét város és körzete I. - Iratok a Rákóczi szabadságharcból (Kecskemét, 1992)

Dokumentumok

Károlyi Sándor. Az városokra leszen gondom. Pínz kel, mundér az hadnak. 268. Szolnoki tábor, 1705. szeptember 29. Károlyi Sándor II. Rákóczi Fe­renc fejedelemnek. Különböző katonai hírekről és ellátási ügyekről. Eredeti, sajátkezű írással. MOL G. 15. RSzL I. 1. Caps. B. Fasc. 22. Méltóságos Fejedelem, Nekem jó Kegyelmes Uram. Ezen órában veszem Kegyelmes Uram Gyürki Páll Uram levelét, kibül Nagyságod mind Várad alat való létét, mind segítségre nem jövetelét bővön méltóztatik megérteni. Haszontalanság tehát Kegyelmes Uram, aval biztatni magunkat, hogy Jenőnél vagyon, bizony az erdélyi succursusval egy holnap múlva sem leszen Jenőnél, csak Várad alat maradhasson. Porrul, ónrul is ír, én nem tudok másunnat provideálni, hanem Debrecenbül, de azoknak is salétro­mot nem adnak, sött az ón is Selymecbányára transportáltatván, kivált képpen való szükségben vagyon. Én már Nagyságodnak is írtam errül, de semmi resolutiom, itten sincsen penig egy töltés is. írtam mindazáltal Dobozi Uram­nak, az tudom, ha materiája leszen, effectuállja. Ónrul is írtam Ajtainak, ha fogadgya. Nyúzó Vásárhely körül vigyázdogál. Ha ugyan látom az rácságnak Várad felé indulását, megódom lovaimnak kerekeit. Az német táborát bizonyos emberemmel már megjártattam, de szoros helyen lévén, nem lehetséges egye­bet tennünk, hanem az strázák behajtását. Kit minden éjei végben viszünk portások által, nappal penig Istennek hála, mindennap huldogál. Mostan Kecs­kemétre küldöttem expressussumot, szándékának kitanulására. Ezzel Nagy­ságod kegyelmességébe ajánlván magamot, maradok Nagyságodnak alázatos szolgája Károlyi Sándor. Szolnoki táboron 29. Septembris 1705. P. S. Méltóságos Generalis Bercsényi Uram levelét veszem Palocsay György Öcsém által. Gondolatomban sem volt, hogy által menyek az Tiszán, míg az német Szegedhez nem megyén, hanem mindenekben az Ur intimatioi forgottanak elmémben, s ahoz tartom továb is magamot, de Sopron és Bécs közöt sok munka vagyon, még könyebben férne eö Nagysága Pozsonyhoz, többet is érnénk azzal, mert az meglehetne, de Bécset csak megmentik. 269. Szolnok, 1705. szeptember 29 este. Károlyi Sándor levele II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek. Hadi hírek mellett főleg a súlyos ellátási helyzetről ír. Eredeti, sajátkezű írás. MOL G. 15. RSzL I. 1. Caps. B. Fasc. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom