Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

ÖSSZEGZÉS

ak részaránya fokozatos növekedést jelez: a vizsgált négy időpontban a kisbirtokosok tulajdonában lévő juhok aránya fokozatosan csökkent. 21,5%, 9,7%, 10 %, végül pedig csak 4,9%. Ezzel szemben a nagygazdák részesedése rohamosan emelkedett: 45,8%, 62%, 67,6%, majd 71,2%. Ezzel a társadalom egészére nézve igen negatív tendenciával szemben viszont több ellentétes irányú folyamatot lehet szembeállítani. A juhászatnál lényegesen meghatározóbbá váló szántóknál egy átmeneti visszaesés után egy kiegyenlítő tendencia erősödött meg. Az 1707-es 27,7%-ról jelentős volt a visszaesés: 16,8%, de a század végére már ismét 24,7%, majd 1847-re már a közben ugrásszerűen kibővült szántók 40%-át művelhették meg. Ezzel szemben a nagygazdák kezében 33,8%, 52,6%, 42,8% a reformkor végén pedig 25,5% volt. Akár újabb feltűnő jelenségnek mondhatjuk, hogy a földek megművelésében és a szállításban meghatározóvá váló lóállományon belül a kis birtokosok számára még kedvezőbb arányeltolódást jeleznek a statisztikai összesítők. A hámos lovak 16,7%, 26%, 33,6% végül pedig már 47%-a volt tulajdonukban. A nagygazdák részesedése: 50,9%-ról 30,8%, 31,7%, illetve 13,9%-ra csökkent. Mindez tehát azt is jelzi, hogy a korábban említett fejlődés, amely a parcellázások során végbement, egy mélyreható reformfolyamattal ért fel, amely során a kisbirtokosság nem vált kiszolgáltatottá földjének megművelésében. A társadalmi kiegyensúlyozottság egyetlen területen sem volt olyan mérvű mint a szőlő tulajdonlásában. A nagygazdák kezén a szőlőkertek 17,1%, 30,2%, 18,4% és 1847-ben csak 11,5%-a volt. Ez az egyetlen adóalap, amelyből a törpegazdák mindvégig számottevően részesedtek: 22,9%, 26,6%, 40,9% és a reformkor végén 47,2%-ban. Tehát ebben, az árutermelésben is mind fontosabb ingatlan birtoklásában sem tapasztalható valamiféle koncentráció. Megállapítható tehát, hogy a mezővárosi keretek a feudalizmus késői századaiban békés viszonyok esetén biztosítottak egy — bár igen lassú, és több alkalommal is megszakított gazdasági gyarapodást és társadalmi emelkedést lakói számára. Főleg a reformkorban követhető nyomon a mezővárosi társadalmon belül az a folyamat, amely során a lakosság egy része mindinkább függetlenedik a mezőgazdaságtól. Nem lehet ekkor még értelmiségről és polgárságról beszélni a fogalmak későbbi értelmében. A munkamegosztásban való elhelyezkedésük, az ingóságok és az ingatlanok birtoklásában sincs még igazi elhatárolódás. De a keretek egyre jobban kirajzolódnak. Az egyik legfeltűnőbb jelenség talán az iparosok és a kereskedők fokozatos elkülönülése a mezőgazdaságtól. 1707-ben a középbirtokosok és a nagygazdák között még jelentős számban lelhetők fel. Az iparosok és kereskedők 32,8%-a tartozott ide, 1757-ben már csak 26,9%, 1780-