Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)

ÖSSZEGZÉS

ban pedig már csupán 5,7%-ban. Ugyanezt a tendenciát jelzi az is, hogy a nemesek között az iparos 1707-ben 18,2%, 1757-ben 13,6%, 1847-ben pedig 1,5%. Bár az értelmiségi és az alkalmozotti réteg ekkor még szinte széjjelválaszthatatlan, azt egyértelműen megfogalmazhatjuk, hogy a XIX. században számuk növekedése felgyorsult. Ügyvédek, papok, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, tanítók, jogi végzettséggel rendelkező hivatalnokok stb. mind meghatározóbb szerepet kapnak nemcsak a mezőváros szellemi életében, hanem annak irányításában is. Szerepük Kecskemét későbbi gazdasági és szellemi emelkedésében kétségtelenül meghatározóvá vált. Kecskemét a viszonylag kedvező történelmi előzmények következtében úgy jutott el a polgári forradalomhoz, hogy gazdasági adottságai jobbak voltak az országos átlagnál és a közvetlen környezeténél. Mezőgazdaságában az árutermelés és a pénzgazdálkodás több évszázados gyokorlatra tekintett vissza. Főleg a reformkorban több olyan új folyamat indult meg, amely az ország legfejlettebb mezőgazdasági területein is jórészt még csak kialakulóban voltak. Kézműipara az utóbbi fél évszázadban sokat dolgozott le a korábbi lemaradáson. Bár a tőkefelhalmozás eléggé kezdetleges szinten állt, és a városnak nagy adósságai voltak, elegendőnek bizonyult mind a mezőgazdaság, mind a közlekedés további fejlesztéséhez. Társadalma is tagoltabb volt az átlagos mezővárosi társadalomnál, lényegében megegyezett a kevésbé fejlett szabad királyi városokéval. Rendkívül széles munkaerő tartaléka, jelentős számú iparosa és kereskedője, vidéki viszonylatban figyelemre méltó értelmisége lehetővé tette, hogy a város mindvégig aktívan részt vegyen a polgári forradalomban és a szabadságharcban. A polgári viszonyok kiépülése után fejlődésbeli előnyei segítették abban, hogy környezeténél intenzívebben és gyorsabban kapcsolódjon be a tőkés gazdasági fejlődésbe.