Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét gazdasága és társadalma a polgári forradalom előtt (Kecskemét, 1991)
ÖSSZEGZÉS
jogszabályokkal, vállalt kötelezettségeikkel szemben a közös nemesi kiváltságokat érvényesítsék. Tekintettel arra, hogy a jobbmódú nemesek nagy része a nem túl jelentós közvetlen anyagi hasznot hozó kiváltságok elé helyezte a mezővárosi önkormányzat megőrzéséből származó sokkal nagyobb előnyöket, köztük egységes álláspont nem tudott kialakulni. A nemesek jogaikat a vármegye segítségével sem tudták jogilag érvényesíteni, bár azokkal szemben, akik nem teljesítették adó és közszolgálati kötelezettségeiket, a magisztrátus csaknem tehetetlennek bizonyult. Részben a közterhek alóli kibúvásnak, részben a családi kapcsolatoknak, a közigazgatásban betöltött szerepüknek, az átlagosnál magasabb intellektusuknak feltétlen szerepe volt abban, hogy vagyoni gyarapodásuk kétségtelenül gyorsabb és feltűnőbb volt mint cívis társaiké. A mezővárosi parasztság az ország egyes részein más és más alapokból kiindulva folytatta harcát régi jogainak megőrzése végett, illetve a jobbágyi sorsból való kiemelkedés érdekében. Kecskemét a fokozatos megváltakozással a szabad királyi város rímmel együttjáró jogok megszerzését tűzte ki célul. Ha a polgári forradalom győzelméig ezt teljesen nem is tudta elérni, a nemesi vármegye gyámkodását, az úriszék jelenlétét nem is tudta megszüntetni, a megváltakozás érdekében kifizetett hatalmas összegek kiadása nem volt teljesen hiába való, mert a döntő többségében paraszti lakosság számára így tudta elérhetővé tenni megélhetésük legfőbb forrását, a termőföld birtoklását. Csak ennek árán vált lehetővé, hogy a lakosság mind nagyobb része be tudott kapcsolódni az árutermelés és pénzgazdálkodás korszerűbb intézményrendszerébe. Kecskemét több más alföldi mezővároshoz hasonlóan el tudta kerülni azt, hogy közvetlen földesúri kezelésbe kerüljön. Jobbágytelkek itt sem alakultak ki, a város lakói mint polgárok házukat, kértüket, szőlőjüket éppúgy adták-vették, örökítették tovább mint bármely ingóságukat. A jobbágyi függést, a földesúrral szembeni naponkénti megalázkodás kényszerét nem ismerték. Szabad parasztként, a közösség gazdasági kényszerétől is mentesen végezhették termelői tevékenységüket. Megfelelő díj lefizetése után gyakorlatilag bárki letelepedhetett. (A zsidók és a görög-szerb kereskedők esetében egy ideig az idegen állampolgárság ténye volt az akadály.) Az anyagi állapot döntötte el az esetek többségében, hogy vásárolt-e házat, telket valaki, és vált-e ezáltal teljes jogú városi polgárrá, lett-e „gazda". A zsellér ugyan nemcsak abban különbözött a gazdától, hogy nem volt saját háza, telke, hanem abban is, hogy nem volt teljes jogú polgár, nem viselhetett tisztségeket, nem bérelhetett szántókat stb.