A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején (Kecskemét, 1988)

A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDEJÉN — Iványosi-Szabó Tibor - III. A polgári állam és igazgatás első hónapjai

helyett nemzetgyűlést tartott, és azon a törvényességet megkerülve pátriárkát, szerb vajdát választottak és kikiáltották a szerb vajdaságot.

187 A nemzetgyűlésen Sztankovics, szerb nacionalista politikus rendkívül bántó uszításba kezdett: „Szerb testvérem, a templomaidban nem fogod többé hallani Isten igéit, sem szerb nevedet: mindezt és ami a legszentebb, a magyarok elveszik. Azért fegyverre ifjak, öregek, ne engedjétek, hogy a magyarok vallásunkat és nemzetiségünket, melyeket elődeink vérükkel megvédtek, elrabolják."

188 Mint tudjuk, ez a vád minden részletében alaptalan volt, és egyetlen célt szolgált: a fegyveres összeütközést. A kormány tagjai nem egyformán ítélték meg a fenyegető veszélyt. Kossuth május derekán a minisztertanácsban még úgy nyilatkozott, hogy 600 magyar mészárossal széjjelveri az egész mozgalmat.

189 Deák Ferenc korábban sem osztotta ezt a derűlátást, egy hónappal később pedig már úgy látta, hogy „Iszonyú véres polgárháború küszöbén állunk", „a kocka el van vetve, a kimenetele Isten kezében van."

190 A későbbi fejlemények az ő ítéletalkotását igazolták. A nacionalista megnyilatkozás és türelmetlenség, sajnos, a magyar politikusoktól és a közigazgatás vezetőitől sem állt távol. A kölcsönös vádaskodások és becsmérlések tovább szították az egyre fokozódó gyűlölködést. Periasznál, a római sáncok mögött és Karlóca környékén húszezernyi szerb felkelő gyülekezett, köztük 10-12 ezer szerbiai önkéntes, akik a nemzetközi megegyezéseket megsértve, a határon átkelve, a magyarellenes mozgalom legaktívabb részét alkották. Gyakran terrorizálták is a békülékenyebb csoportokat. A 6 ezer főnyi katonaság számára a nyár elején még lehetőség nyílt volna a lázadás felszámolására, de a hadvezetés politikai bizonytalanságát katonai habozással tetézte, erőit megosztotta, és tétova megnyilatkozásaival a felkelők bátorságát és vakmerőségét fokozta.

191 Ily módon 1848 júliusában kezdetét vette a magyar történelem egyik legvéresebb, egyik legkegyetlenebb háborúja. A szerb felkelők a magyar polgári állam elleni fellépésükkel mind a magyar, mind a szerb nép ellen igen nagyot vétettek. Akarva-akaratlanul segítséget nyújtottak a bécsi udvarnak, hozzájárultak a feudális reakció katonai gondjainak enyhítéséhez, az európai forradalmi mozgalmak és szabadságharcok közül legtovább talpon maradó magyar függetlenségi harc és polgári átalakulás erőinek megosztásához. Az ország déli részén felhalmozódó feszültségről, a közvetlen háborús veszélyről mezővárosaink a korán veszélybe kerülő Zenta város tanácsának 187 Uo. 116—117. 188 Uo. 125—126. 189 Uo. 174. 190 Uo. 128. 191 Spira: 1959. 225—226. Spira meglepően röviden ismerteti a délvidéki harcokat, amelyek nem voltak ugyan döntőek a szabadságharc kimenetelét tekintve, de számottevő erőket kötöttek le, és rendkívül nagy áldozattal jártak mindkét fél számára. A kölcsönösen megnyilvánuló kegyetlenség elrettentő példája lehet annak, milyen következményekkel jár a felszított nacionalizmus. A szerbek elleni küzdelemhez 1. még Urbán, 1983., illetve Thim: I., ahol az események részletes ismertetése található.