Péterné Fehér Mária - Mikolajcsik Lászlóné: Egyesületek iratai a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárában. (Kecskemét, 1651) 1824–1950 (Kecskemét, 1979) A X. fondfőcsoport fondjainak repertóriuma - Segédletek 7. (Kecskemét, 2003)

Egyéb egyesületek

Az egyesület első alapszabálya 1846. március 15-én készült el, amelyet 16.144/1847. szám alatt hagyott jóvá a Helytartótanács. Az egyesület elhunyt tagtársait saját költségén temettette el, azok utódait pedig 10 éven át 60-100 pengőforint közti ös??szeggel segélyezte. Emellett az élő tagok az egyesületi pénztárba alaptőkeként be­folyt pénzt arányosan, pontosan fizetendő 6 % kamat mellett életükben, egészen a halá­lukig folyamatosan használhatták. Az alaptőkéből és annak kamataiból fizette az egye­sület a temetéseket, a segélyeket és saját tisztviselőit. Tagok lehettek rendre, rangra, nemre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül mindazok, akik 10-80 év közötti, egészséges emberek voltak. Minden egyesületi tag, minden egyes halálesetnél - halottdíj címén - 10 pengőkrajcárt tartozott az egyesület pénztárába befizetni. A teljesen elszegé­nyedett tagoknak megengedték, hogy a halálesetek után fizetendő 10 pengőkrajcárt az egyesület pénztárából, utólagos lerovás mellett, pótolhassák. Azok, akik 700 tagtárs ha­lálakor lefizették a kötelezően előírt 10 pengőkraj cárt, még életükben visszakapták pén­züket, és halálukig tehermentes nyugalmazott egyesületi tagok maradtak. Haláluk esetén az egyesület a szokásos módon ingyen el is temettette őket, utódaiknak pedig 100 pengőforint segélyt utalt ki. Az alapszabály értelmében az egyesület 800 tagból állt. Az egyesületi tag a halála után járó pénzt törvényes végrendelettel bárkire hagyhatta. Ha örökös vagy végrendelet nélkül hunyt el, minden pénzét az egyesületi pénztár gyarapítá­sára fordították. Aki egyszer az egyesületbe belépett, az többé ki nem léphetett, ha mégis kilépett, befizetett pénzét nem kaphatta vissza. Az egyesület ügyeit 40 tagból álló választmány vitte. Az elöljáróság az elnökön és a jegyzőn kívül 12 igazgatótagból állt. Ezek maguk közül az egyesületi pénzek kezelésére egy pénztárnokot és egy ellenőrt választottak. Az egyesület a gyűléseit a városi tanács tudtával félévente tartotta, szükség esetén gyakrabban is. A pénzszedőket minden egyes halálozáskor fejenként 1 pengőforint fizetés illette meg. A jegyző fizetése az alakulás évében 20 pengőforintra rúgott. Az egyesületnek pecsétje is volt: „A Bajai Második Temetési Egyesület pecsétje 1846" körirattal. Az egyesület a temetéseknél külön díjat fizetett a helyi hitfelekezeteknek a harango­zásért. A koporsók és a szemfedelek elkészítésére több bajai asztalosmesterrel és egy szabómesterrel három éves szerződést kötöttek. 1846. június 27-ére készült el az egye­sületi zászló, amelyet a felszentelés után a rókusi kápolnában helyeztek el. Az egyesületi tisztségviselők az 1848-1849-es évben a következő fizetést kapták: az elnök 36, a pénztárnok és a jegyző 35-35, az ellenőr 18, míg a kormányzati tagok 5 fo­rintot. A későbbiek során ezek a fizetések évről évre fokozatosan emelkedtek. Az 1849. december 17-i kormányzati ülésen az egyesületi vezetők arra a következtetésre jutottak, hogy az árvák pénzeinek kezelése az egyesület lehetőségeit meghaladja, ezért úgy dön­töttek, hogy ezután az elhalt tagok árváinak pénzét állandó kamatozásra a városi tanács­nak adják át. Az egyesület segélyakciókat is szervezett. Az 1906-os alapszabály az előzőhöz képest több módosítást tartalmazott. Az egye­sület elnöke ekkor Gindl Ferenc volt. Az egyesület neve „Bajai Városi Szent Antal II. Temetkezési Egylet"'-re változott. Az egyesület ekkor az 500 haláleset után pótdíjat már nem fizető nyugalmazott tagokból, továbbá 600-1000 fizető tagból állt. Aki egyesületi tag akart lenni, egészségi állapotát orvosi bizonyítvánnyal kellett igazolnia. A 10-45 évesek 1 korona 20 fillér, a 46-55 évesek 1 korona 60 fillér, az 56 év felettiek 2 korona felvételi díjat tartoztak fizetni. Tagokat csak 62 éves korukig vettek fel. Az egyesület az önhibájukon kívül ínségbe jutott egyesületi tagoknak 100 koronás kölcsönt folyósított. A tisztviselőket: az elnököt, az alelnököt, a jegyzőt és a pénztárnokot a közgyűlés hat

Next

/
Oldalképek
Tartalom