Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

III. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ

őket. Ezt azért mondja, mert általában helyesebbnek tartja, ha a politikai megbízottak a maguk felelősségére azonnal intézkednek, s nem előbb a központba küldenek jelentést, mert így az egész dologgal elkéshetnek. Molnár Varga Géza szóváteszi, hogy a vöröskatonák a szocializált bir­tokokról egyszerűen elviszik a faji állatokat. Hiába jelentik a járási direk­tóriumoknak, ezeket az állatokat a következő órában már le is vágják. Ezért az ő járási direktóriuma már kiadta a rendeletet a községi direktórium [ok] ­nak, hogy ilyen esetben azonnal a helyi vörös őrséggel lépjenek érintkezésbe, és így gátolják meg az állatok elvitelét. De a vörös őrség nem megbízható, vagy ha akcióba lép is, a bevásárlók elmennek, és nemsokára egy autó­mobilnyi katonával térnek vissza, s így erőszakolják ki az állatok elvitelét. Indítványozza, intézzenek átiratot a hadseregfőparancsnoksághoz és a had­ügyi népbiztossághoz, oktassák ki a vörös katonákat, hogy így a közélel­mezés csődbe jut. Medveczky Jenő mint a monori járásban szocializált birtokok politikai megbízottja felpanaszolja az ott uralkodó állapotokat. A gazdasági fel­ügyelők majdnem kivétel nélkül a legközönségesebb burzsoák. Eseteket hoz fel ennek igazolására. így pl. Auerhammer gazdasági felügyelő a dánosi volt Wekerle-birtokról még most is kocsiszámra küldözte be az élelmet, egész levágott borjúkat. Nem érti, hogyan lehet ilyen gazdasági intézőket kinevezni. Földváry Bertalan volt szolgabírónál a múltkor egy vendég volt, aki a földmívelésügyi népbiztosság tisztviselőjének adta ki magát, és arra presszionálta a földmunkásokat, hogy Földváryt kívánják vissza volt bir­toka gazdasági vezetőjéül. Nem tudja, hogy az ilyen dolgok az Alkotmány utcából, Farkas elvtárstól, vagy a megye égisze alatt álló Nádor utcai hivatalból indulnak-e ki. Azokat, akik kinevezték ezeket a gazdasági veze­tőket, piszkos csirkefogóknak, gazembereknek tartja. Parasztokat állítsa­nak oda gazdaságok vezetésére, mert a mostani gazdasági vezetők az ellen­forradalmat szítják, s aki kinevezi őket, az is közönséges ellenforradalmár. Kéri ez ügyben a vizsgálat megindítását, és a mostani gazdasági vezetők eltávolítását. A szocializált birtokok bizalmi emberei le akarják tenni a tisztségüket, mert semmi hatáskörük nincs, egyedül a tagsági díjakat szál­lítják a központba. Gyuriás József felvilágosításul megjegyzi, hogy a birtokreform előkészítő munkálatait az úgynevezett népgazdasági hivatal végzi, és a tulajdonkép­peni szervezési munkával a szocializált birtokok központja bízatott meg, amelynek Farkas elvtárs áll az élén. Természetes, hogy az összes szocializált birtokok gazdasági vezetői állása felett ők rendelkeznek, és nem a megye. A megye tehát ezek ellen legfeljebb politikai szempontból folytathat vizsgá­latot, az aktákat legfeljebb átteheti Farkas elvtárshoz, az Alkotmány utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom