Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)

II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ

A képvtest. a község megélhetése s jövő gazdasági érdekeire kiható fon­tos kérdésben a közélelmezés lehető biztosítása céljából a következő egy­hangú határozatot hozza, s annak keresztülvitelére a közélelmezési bizott­ságot utasítja. Térbe István közélelm. bizt. elnök felkérendő, hogy ezen állását továbbra is tartsa meg, s az eddigi érdemeinek elismerése mellett köszönetét tolmá­csolja azzal, hogy a példátlanul fárasztó teendőiben való támogatást a képv. test. a legmesszebbmenőleg minden eszközzel hajlandó megadni, ha annak módozataira javaslatot tesz. A közélelmezési bizottságban való rész­vételre s a hozott határozatok jzőkönyvbe foglalására Hegyesi Sándor h. jző kéretik fel. Az érkezett szállítmányok körüli s egyéb teendők ellátására pedig egy embernek Térbe István melletti alkalmazására adatik felhatalma­zás azzal, hogy ha erre alkalmasnak mutatkozik, úgy Csontos Imre köz­ségi lakos fogadtassék fel. A közélelmezési bizottság utasíttatik, hogy az ellátatlanok névjegyzékét vegye revidiálás alá, s az adatok ellenőrzésében való segédkezésre a bizott­ság mellé a családi és helyi viszonyokkal ismerős Horváth István rendőr­szakaszvezető rendeltetik ki. A liszt jegyek és az ellátatlanok névjegyzékének revidiálásáig a gabona­raktár bezáratik, mivel a kereskedőknél úgy is van liszt készlet a lakosság rendelkezésére. A 20 hold s ennél nagyobb kiterjedésű gazdaságok tulajdonosai liszt ellátásban nem részesülhetnek. A 15 hold s ennél csekélyebb gazdasággal bírók s a jobb módú kereskedők és iparosoknak közellátásra irányuló igé­nyeik minden egyes esetben bírálat tárgyává teendők. A liszt és gabonajegyeket eddig jogtalanul használó gazdáktól a jogtala­nul kivitt mennyiségek visszaszállítása követelendő, ellen esetben el kell kobozni. Az eddig még be nem szállított, s az utólagos intézkedéssel az ellátat­lanoktól bevonni rendelt egy havi mennyiség beszállítására a lakosság fel­hívandó, s eredménytelenség esetén a requirálás karhatalmi igénybevételek mellett keresztülvezetendők, mert csak így lehet biztosítani az ellátatlan szegény néposztálynak az Ínségtől való megmentését. Az ellátatlan munkanélkülieknek munkába s szolgálatba állásra való fel­hívására a nemzeti tanács kéretik fel, mert mint kommendes cselédek is megszerezhetik kenyerüket. A meglevő gabonakészlet megőrléséhez szük­séges szénmennyiség kiutalása iránt az orsz. szénelosztó bizottsághoz fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom