Dokumentumok az 1918/19-es forradalmak Duna-Tisza közi történetéhez - A Bács-Kiskun Megyei Levéltár kiadványai 3. (Kecskemét, 1976)
II. A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM TÖRTÉNETÉHEZ
terjesztés intézendő, mert ennek hiányában a közellátást biztosítani nem lehet. A község közélelmezési viszonyainak ismertetésére, s a szükséges támogatások kikérése céljából a közélelmezési minister úrhoz és alispán úrhoz dr. Névy Gyula, Günsberger Gyula, Törtely Lajos és Hegyesi Sándor hjzőből álló bizottság küldetik ki azzal, hogy ezen megbízatásukhoz képest lehetőleg mielőbb utazzanak fel Bpestre. 78 kgy. 1919 sz. ikt. Előadó h. jző bejelenti, hogy Günsberger Gyula képv. és tsai a hatósági mészárszék felállítását kívánták tárgyalás alá vétetni, mivel a helybeli hús és zsírneműek árai hallatlan és indokolatlan magasságra emelkedtek. Günsberger Gyula előadja, hogy a szegényebb néposztály már elégedetlenkedik az elviselhetetlen hús, zsír és szalonna árak miatt, melyeket a helybeli hentesek horribilis magas árak mellett árusítanak. Ezen tarthatatlan helyzet megszüntetésére indítványozza, hogy mondja ki a képvtest. a lakosság, de kivált a szegényebb néposztály megélhetése érdekének szem előtt tartásával, hogy egy hatósági mészárszéket állít fel, s a részletes tervezet elkészítésére egy 4 tagú bizottságot jelöl ki, melynek tagjai tervezetüket rövid időn belül lehető sürgősen terjesszék a képvtest. elé. A nyári zsírszükséglet biztosítására pedig ajánlja, hogy a sertést levágó gazdák sertésenként 2 kg zsír v. szalonnának maximális áron való beszolgáltatására köteleztessenek, mert csak így biztosíthatja a község a nyári gazdasági munkák zavartalan elvégzését. Ezen bizottságba szintén kijelölendő lenne a képvtest. pár tagja, kiknek működését a nemzeti tanács minden tőle telhető módon támogatni kívánja. Többek hozzászólása után egyhangúlag hozatott a következő Határozat. Képvtest. az előterjesztésben foglalt komoly indokok elfogadásával elvileg kimondja egy hatósági mészárszék felállítását, s az ehhez szükséges részletes tervezet elkészítéséhez Seiler Gyula, Patyi Antal, Günsberger Gyula és Daka Ádám képvtest. tagokat küldi ki, kötelességükké téve a tervezetnek a nemzeti tanács meghallgatása mellett rövid időn belüli elkészítését, s annak bemutatását. A zsírszükségletnek a nyári időszakra leendő biztosítására pedig úgy intézkedik a képvtest,. hogy minden gazdát, ki sertést levágott, kötelez