Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 9. (Kecskemét, 1993)
A Klapka-ház története - 1. Az épület és tulajdonosai
Hosszú időn át, 1823-ig tartó nyugalmas időszak alatti eseményekről csupán azt érdemes megemlíteni, hogy 1817-ben módosították a városban a tizedbeosztást és a házak számozását. Ezúttal a Klapka-ház a VI. tized 1956 számot kapta, a II. tized 423 sz. helyett, 18 amely házszám viszonylag sűrűn változott. Kronologikus sorrendben haladva, érdekes családi eseményként említjük, hogy az 1802-ben született Deák Krisztina 1824. március 22-én férjhez ment Klapka Friedrich császári és királyi hadnagyhoz. A róm. kat. egyház „Eskettek Anyakönyvéből" megtudjuk, hogy a vőlegény 24 éves (tanúja Kardeter József), míg a mennyasszony 22 éves. (tanúja Bulin János) volt. 19 Ugyancsak 1824-ben szomorú esemény is történt a családban. Ezúttal Ns. Deák István a családfő, október 21-én távozott az élők sorából. 20 Jól követi az eseményeket a vagyoni összeírás, hiszen 1823-24 években a VI. tized 1956 sz. ház tulajdonosa még Deák István, 1824-25-ben már Ns. Deák Istvánné, szül. Dezső Anna volt. Miután a katonai ügyeket minden időben titkosan kezelték, így aligha tudhatjuk meg, hogy Klapka Friedrich hadnagy mikor került Kecskemétre. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a napóleoni háborúk óta már a városban állomásozó Lotharingiai 7. számú Császári és Királyi Vértes Ezred törzskaránál teljesített szolgálatot, amely a régi megyei tanács épületébe beépített ún. Óbester—házban, vagy ezredesi laktanyában székelt. Beosztását egyik gyerekének 1836. évi anyakönyvéből ismerjük, ahol ,,EXMILES OFFICIALIS" bejegyzést találtuk, (volt katonai irodatiszt). Klapka Friedrich már az 1827-28. évekre készített vagyoni összeírás szerint hivatalosan is tulajdonosa volt az akkor VI. tized 1953. sz. alatt nyilvántartott telkes lakóháznak, amelyhez felesége, nemes Deák Krisztina apai örökségként jutott hozzá, s ezt hitestársától pénzen megváltotta. 21 18. IV. 1504/m. Összírások: Kecskemét város lakosai vagyonának feljegyzése 1818-18. évekre. 19. AR. Katolikus Egyház Kecskeméti Főplébániájának is. „Eskettek anyakönyve" 1812-1826. 131. p. 20. A R. Katolikus Egyház Kecskeméti Főplébániájának is. Halotti anyakönyvek 1808-1826. 21. IV. 1504/m Összeírások: Kecskemét város lakosai vagyonának feljegyzései az 1823-24. és az 1824-25. évekre.