Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

A földesúri joghatóság

bad, de azt is észrevették: „mindenről instrukciót adni nem lehet", s éppen a város gazdaságának és gazdálkodásának megszervezése körüli földesúri rendelvények hiányát használták ki. Mindazonáltal nyomatékosan kell hangsúlyozni: a Koháryak is finomítottak a szabályokon. Érdekes az 1703-as statum melléklete, amely sajnos töredékes, aláírás nélküli, így szerzője ismeretlen. Az viszont biztos, hogy korabeli vélemény, amely barátian „kedves bátyámnak" nevezve a földesurat kifejti: a város felett nem szükséges ius gladiumot úgy emlegetni, ahogyan azt a statútum teszi, hanem Bajtai „a füstin való törvénnyel, a városi magistratussal correspondálván, érdemük szerint törvényesen büntetőgyenek" a holmi apró-cseprő ügyek, s csak a súlyosabbakat kelljen úriszékre vinni.

125 Koháry tehát véleményeztette valakivel elképzeléseit, aki éppen a tanács (önálló) bíráskodási jogkörét hiányolta. Miután eredeti tanácsülési jegyzőkönyvek nincsenek, nem lehet tudni, hogy bizonyos időre valóban fölfüggesztették volna a tanács önálló bíráskodását.

126 1722-ben azonban a „kecskeméti bírák, s tanács" beadványa így szól: az úgy szokott lenni, hogy „a convictionalis és accidentia pénz... három felé szokott volt mindenkor szakasztani, úgyhogy a két rész excellenciád számára vétetett, az harmadik részt pedig" néhai Dúl Mihály „urunk és a város házánál lévő bírák és nótárius atyánkfiai, egyenlőképpen két felé osztották egymás között..."

127 Ez az adat bizonyítja, hogy a város bírái részesültek a bíráskodás jövedelméből, tehát ítélkezési jogkörük volt, miközben a Koháryak anyagilag jobban jártak, mert 1703-ban e jövedelem felét, 1722-ben pedig annak kétharmadát kapták. Ami pedig a polgári pöröket illeti, 1752-es adat szól arról, hogy „némely civilis instantiákat... legh először visgallya megh a Tanács, és úgy ha valamelly Fél nem contentáltatik, a Tanács 125. uo.4812. 126. Néhány olyan adat van, amely arra utal, hogy a földesúri beavatkozás a századforduló tájékán még meglehetősen agresszív: 1687. augusztus 13-i levelében írja a tanács, hogy Demeter Márton büntetését (nem tudni miért kapta) addig nem hajtják végre, amíg ügyét Koháry, vagyis „őnagysága meg nem iudiciálja". BBKL C-K. Pars III. 2054. 1718-ban pedig kérik, hogy az édesapjával rosszindulatú Gergelyt engedje kiűzetni a városból, anélkül, hogy maga Koháry is meggyőződne bűnösségéről, uo. Pars. III. 2115. 127. uo. 7532.