Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

A földesúri joghatóság

igazságának ki-szolgáltatásával, akkor hozza quo revisione az uraság székire".

128 Érdemes még figyelmet szentelni egy 1713-as levélnek is, amelyet — tíz évvel korábban, a kecskeméti bírákkal nagyon elégedetlen — Koháry István írt a város lakosságához: „minnyájotoknak meg parancsolom, bíráitokat s az ott való tanácsot kiki közületek meg becsüllye, s magok hivatallyok szerint való parancsolatyoknak eleget tegyen, és senki eőket böcsteleníteni, s annyival inkább szidalmazni ne merészellye, mert az ollyan szófogadatlan és vakmerő embereket, hogy érdemek s az jó rendtartásnak mivolta szerint meg büntessék, aziránt nem csak szabadságot adtam, s adokis nékiek, hanem azon kívül magamis az ollyakat törvényes büntetés nélkül nem fogom hadni..."

129 Akkor válnak igazán érdekessé és tanulságossá e sorok, ha összehasonlítjuk a korábban már idézett 1686-os mondatokkal. Azokban csak arról van szó: ha a bírák bárkinek büntetést szabnának a fejére, amellyel elégedetlen, azt csakis a földesúr bírálhatja fölül: ez utóbbiakban már nem beszél „az Bíráknak, mind az Tanácsnak rendetlen magaviselésérűl", sem arról, hogy a „város bírái restnek mutatkoznak" érdekei védelmében. Inkább azt hangsúlyozza, hogy a tanács szabadságot kapott és azt meg is fogja kapni, hogy a ,jó rendtartást", akár erőszakkal, bár a törvény keretein belül megtartassa. A földesúri joghatóság úgy telepedett a város hétköznapjaira, hogy statumai meghatározták a lakosság jogait és kötelességeit, s a földesúr parancsainak közvetítője és szószólója éppen a magisztrátus lett. Ez egy bizonyos fajta szabadságot adott: másfajta önállóság, mint a földesúri hatalom árnyékában meghúzódó elképzelhetetlen, annak érdekeit képviselő helyi hatalom volt és lehetett csak életképes. Életképességét nem pusztán huzamos ideig tartó fönnmaradása bizonyítja, hanem az is, hogy képes volt gyarapítani nemcsak a saját, hanem a közösség vagyonát is, és egészen a földesuraktól való függés megszakításáig vitte a dolgot, még akkor is, ha a városi társadalom egésze nem állt vezetői mellé. 128. uo. 212. Bonus János jelentése. 129. IVÁNYOSI-SZABÓ: 1989. 218.