Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)
Magisztrátus és úriszék
bizalmat érzett, s saját vezetőivel szemben olykor a földesúr igazságtevésében bízott. Ugyanezért került közvetlenül Koháry elé Sass Imre exactor ügye 1750-ben, mert ugyanis amikor úriszéket tartottak Sass ,Jó budai borokat ivott" az archívumban és italos állapotban meghamisította az egyik ügyfél instanciáját, sőt a fogdába is levitette mondván „Jól van de mivel nem nemes asszony, úgy bánjon kiend veié mint paraszt asszonnyal." 213 A céhek vagy idegen (görög) kereskedők általában az úriszék előtt jelentek meg panaszaikkal, így például 1735-ben a szűcsök céhe megvádolta a tanácsot, hogy ugyanis szabadságukban korlátozva vannak, mert a kontárokat nem fékezi. 214 Amikor pedig a görög kereskedőket 13.000 Ft kár érte, s a helyi bíróságokkal ezt elismertetni nem tudták, a királyhoz fordultak, a „kecskeméti úriszék a vármegye törvényszékire utaltatott és azon görögöknek károk iránt Törvény kiszolgáltatott." 215 Az úriszék sokszor küldte vissza az ügyfeleket a város tanácsa elé, ha azok az elsőfokú hatóságot megkerülték. így jártak a piarista és ferences atyák, akik között valamiféle viszály támadván az úriszékre mentek, de az ítélet — mindenfajta vizsgálat nélkül — úgy szólt: „instanciát a Városi Tanács első alkalmatosságai felvegye és ítéletet tévén" lehet csak fellebbezni. Akkor foglalkozik majd az úriszék vele. 216 Egyébként vallási viták, s villongások is kerültek úgy a magistratus, mint az úriszék elé. Sok panasz érkezett Koháryhoz is, amelyek főleg a katolikus felekezet és papjaik vallási türelmetlensége miatt íródtak. így a kecskeméti tanács fölháborodva tájékoztatta Koháryt, hogy „gvardián atya két embert áristomba záratott", az egyik csak jövevény, így az ő dolga nem is érdekes, de a másikat, egy asszonyt, azért fogatta el, mert református hitre tért. Az ilyen esetek — véli a tanács — a városi ,jó harmóniát bontogatják", s jót tenne Koháry, ha a katolikus egyház beavatkozási kísérleteit figyelemmel kísérné, mert a váci konzisztórium olyan határozatot hozott, amely „excommunicato213. uo. Pars. II. 585. 214. BKML IV. 1517. a. 1735. április 10. 215. BKML C-K. Pars. III. 421. 216. BKML ГУТ 1517. a. 1760. március 1.