Kisfaludy Katalin: Kecskemét önkormányzata. Közigazgatás és bíráskodás 1686–1848 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 8. (Kecskemét, 1992)

Függelék

11. / A' mi végtére mind a' Hivatalbéliek, mind pedig a' Varossi szolgálatban lévőknek fizetéseiket illeti, minekutánna ezek, azon Ter­hekhez és kötelességekhez képpest, mellyeket,ezen Városban a' Nagy népséghez képest tellyessíteni kelletik, nem tsak hogy nagyok nem volnának, sőtt inkább tsekélyek, mire való nézve úgy vélekedik, a' Deputatio; hogy a' Hivatalbéliek, valamint a' Város egyébb Szolgái is, 2. Classisbéli Szabad Királyi Városok módjára fizetődjenek; Ez által el fogh távoztattni a' Salariumokra adatni Szokott pótolások, és ezek mellett bétsúszni szokott vissza élések. 12. / A külső Tanátsra vagy is a' már fel állított és a' Fő Szószólóval 71 Tagokbúi álló Electa Communitásra nézve úgy vélekedik, hogy a' Fő Szószóllón kivül könnyen meg eshetvén, hogy ez hivatalos foglalatossá­gaiban eljárni akadáloztatna az Electusok közül még második Szószólló is választasson. Ami utoljára az Electusok fizetéseiket illeti ezeknek ugyan rendes fizetések a' Szabad Királyi Városokban fent álló Szokás Szerént nem Szokott lenni, mindazon által úgy vélekedik a' Deputatio, hogy a' közönség javainak elő mozdításában való fáradságok és tulajdon dolgaiknak lehető el mulasztása fejében a Szabad Királyi Városok mód­jához képpest, a... Katona tartás terhe alól mentek légyenek. Ha Azom­ban valamelly Electus több Házzal bírna, akkor nem ugyan a' maga lakó Házában hanem másikban köteles lesz a' Katonaság Számára quártélyt adni. A' Tisztviselők' választására nézve a' volna a Deputationak véle­ménye hogy a' századok ólta gyakorlott szokáshoz képest, és a' nép békességének és nyugodalmának fenn tartása, úgy a' Vallás béli példás egyetértés tekintetébúl az alternationak jövendőben is meg kellene ma­radni úgy mint azon által, hogy a' meg történt restauratio után 3 esztendőkig a' felválasztott Hivatalbéliek foglalatosságaikat folyvást vinnék és tsak 3. esztendők múlva jönne ismét elő a restauratio. III. Ámbátor a' Magistratus egyenesen a' Földes Úri Jussoknak repra­esentánsa, még is Első Bíró is; de e' felett az Uraság' Székén is, mind a' Politikai, mind a' Peres tárgyakban, mind pedig a' criminalitást magá­ban foglaló állapotokban is bíráskodván, az ítélet-tételben nagy részt vesz, és ezen fel-adást a' panaszkodók úgy tekintik, mint egyik kút-fejét az általok panaszlott viszsza-éléseknek. Ezen Vádra nézve a' Magistratus azt meg-esméri, hogy ő a' Földes Úri Jussoknak repraesentánsa, ez azomban panasz' tárgya nem-lehet. Az ollyatén peres állapotokban, a' mellyekben már itéltt, soha az Ura-

Next

/
Oldalképek
Tartalom