Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

Mezőgazdálkodás Az egész fölső-kiskunsági mezőgazdaság bizony nagyon visszaesett a XVII. sz. második felében a lakosság zaklatása miatt: hol a török segédhadak (tatárok) hajtották el barmaikat, hol pedig a végvári vitézek, különösen a Nógrád megyei Fülekről, tehát a Pest megyei nemesség menedékéből. Ezért a helyhezkötöttséget kívánó földműveléssel szemben túlsúlyba kerül a nagyobb mozgási lehetőségetbiztosító pásztorkodó állattartás. így aztán sehol nem találnak följegyzést vetésforgóról; mindenki szánt, ahol neki tetszik, illetve ahol nagyobb biztonságban érzi magát. Csak a XVIII sz.-ban lett általánossá a nyilas földosztás. Ismeretlen a föld trágyázása. Igaz, állatokkal legeltették az ugart, de onnan gondosan összeszedték a száraz trágyát, hisz nem volt más tűzrevaló, mivel elfutötték kemencében a szalmát meg a nádat. Föltűnő jelenség az árpa vetésterületének megnövekedése a búzáéhoz képest. Minőségromlásra gondolhatunk, mivel föltehetően kenyeret sütöttek az árpából is. Az állatok létszámához viszonyított kevés szénatermés jelzi egyrészt a legeltetés általános voltát, ill. még azt, hogy csak a fogatolt állatok meg a tejelők kaptak kis szénát. Föltűnő az, hogy 115 különböző állatot jegyeznek föl Szabadszálláson Bolyó Mihálynak, de csak 10 pesti mérő vetése van és 2 szekér szénája. Ugyanakkor megfigyelhető a szabadszállásiak sok bösztöri köles vetése, s ebből meg az ottan mindmáig élő Bosza család nevéről arra gondolunk, hogy a XVII. sz. végén ott még nagyban főzték a kunok nemzeti italát, a kölessört (bozát). Végül nem állítjuk ugyan bizonyosan, de a szőke gyerek egykori „boza" elnevezésének analógiájára föltételezzük a „posza"-homok elnevezés hasonló asszociációját. Földjei elégtelensége miatt Lacháza kényszerűségből még a múlt században is 2 kalkaturás földművelést folytatott, tehát az egyik évben ugarolt, a másikban pedig vetett. Kaszáló, legelő híján nem tarthattak elég nagy juhállományt, hanem rákényszerültek a monokultúrás őszi búzavetésre, a tejelő állattartásra meg disznó tartására a zsiradék miatt. (De alighanem ugyancsak a földszüke,