Illyés Bálint: A Fölső-Kiskunság a XVI–XVII. sz.-ban. Földvári Antal Naplója. Tasnádi Székelyék családi iratai - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 7. (Kecskemét, 1992)

A Fölső-Kiskunság a XVI-XVII. sz.-ban

A kiskunok futása Fölső—kiskunsági vizsgálódás után aligha jutna eszünkbe hitelt adni a fonti nagyvonalú summázásnak az itteni lakosság XVI. sz.-i vándorlásai láttán. A közelmúltban publikált, Mohács utáni török összeírások meggyőzik az olvasót, hogy korántsem dajkamese a kiskun szájhagyomány, a híres szentmiklósi Kun liszta háryjánoskodásnak tűnő kijelentései, Seyh Ali oszmán-török tudós megemlékezése a kiskunokkal való találkozásáról, Horváth Péter sorai a Kecskemétre menekült kunokról. Mint ahogyan mindmáig sirathatjuk nyomorult atyánkfiát, akiket a török hajtott el Balkán felé az eszéki hídon át: a fiatal parasztok egymáshoz láncolva vánszorognak, asszonyuk nyeregben, melletük kosarakban porontyaik. Amerre elvonulnak, végig kietlen pusztaságok (solitudines horridae), bánat (tristis facies), rémület (horror). Önmagunk vigasztalására azonban állapítsuk meg, hogy azért nem vihette magával az egész Kiskunságot a téli szállásra, Balkánra visszahúzódó török. Hova menekült hát a kiskun a török elől? Nos Fodor Ferenc, a Jászság kitűnő monográfusa több forrást talált arról, ahogy a jászok elfutottak a megszállók elől a Felvidékre, majd visszavándoroltak régi lakhelyükre a fölszabadulás után. (Gondoljuk csak meg, hány meg hány család menekült most a háború után a zaklatás elől Pest alá, majd idegenbe, más földrészekre, Svájcba, sőt Amerikába, Ausztráliába?) Idézem Baray Miklós 1550-ben írott levelét: „. . .a föld népe különösen Pest megyéből tömegesen vándorolt el lakóhelyéről, Zalában, Somogyban keresvén menedéket." Nincs mit csodálkozni hát, ha baranyai hitsor sósaiknál várták ki a vihar elültét kiskun szomszédaik. A lacházi Lack Borbás már a Duna túlsó partján van 8 •