Tóth Ágnes: Telepítések a Csonka Bács-Bodrog vármegyében 1945–1948 - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 5. (Kecskemét, 1989 [!1990])
Bács-Bodrog vármegye 1944 őszétől 1945 decemberéig
nézésre, ami valami újnak csupán az első, de elengedhetetlen Teltétele. Nem volt kérdés az sem, hogy egy ilyen történelmi léptékkel mérhető változás végrehajtásához mindig a társadalom egésze szükséges, mert csak akkor válhat valóra önsorsának intézése. A háború utolsó szakaszában a magyar társadalom számára is megteremtődött a nagyobb szabadság irányába való elmozdulás lehetősége. Bár 1944. szeptemberében, amikor a Vörös Hadsereg alakulatai elérték hazánk határait, Magyarország több szempontból is speciális helyzetben volt. A nagyhatalmak Csehszlovákiát és Lengyelországot már a Hitler-ellenes koalíció tagjának tekintették. Románia és Bulgária pedig fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. Horthy ügyetlen kiugrási kísérlete s Szálasi nemzetvesztő politikájának kizárólagossá válása után, a szövetséges nagyhatalmak számára nem állt elfogadható politikai vezetés Magyarország élén. A bizonytalanságot tovább növelte, hogy a nagyhatalmak még 1944 októberében sem egyeztek meg véglegesen Magyarország sorsát illetően. Akkor csak annyi volt bizonyos, hogy a Vörös Hadsereg alakulatai is egy antifasiszta állam létrejöttét szorgalmazzák. 1944 őszén — a gazdátlanná váló országrészekben — a közigazgatás újjászervezése jelentette az egyik legnagyobb gondot. A közigazgatás régi emberei, a vármegyei, sőt helyi hivatalok tisztségviselőinek nagy része is elmenekült. A magukra maradt országrészekben hatalmi vakum keletkezett. Az elsőként szabaddá váló Viharsarokban, s a forradalmi hagyományokban gazdag Tiszántúli területeken sorra alakultak a nemzeti bizottságok és a különböző népi szervek. Ezekben a népi szervekben sok esetben veterán kommunisták tevékenykedtek, s az elérendő új politikai—társadalmi berendezkedés mintájául is a Tanácsköztársaság szolgált. Természetesen lényeges eltéréseket lehet megfigyelni az egyes országrészek hagyományaiban s lehetőségeiben is. De nemcsak ennek tulajdonítható, hogy élesen megkülönböztethetők az 1944 októberéig, novemberéig megalakult, s a későbbiekben létrehozott Nemzeti Bizottságok. Meghatározóbb volt a külpolitikai késztetés, s az új helyzetből fakadó feladatoknak való megfelelés kényszere. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulását követően, a legfontosabb feladat a központi államhatalom megteremtése volt. Ennek a folyamatnak az első lépése volt, "hogy a lakosság demokratikus elemei alakítsanak — most már mindenütt nemzetinek nevezett — bizottságokat, akik majd elküldik követeiket a nemzet új gyűlésébe. A november végén — december közepén megalakított nemzeti bizottságok ezt a konkrét feladatot kapták, és a legtöbb helyen nem spontán módon, hanem egy gyors ütemben, sikeresen végrehajtott szervezőmunka eredményeképpen jöttek létre."
