Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és önkormányzati igazgatása 1745–1848. Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas feudális kori levéltára - Bács-Kiskun megyei levéltári füzetek 1. (Gyula, 1991)
Kiskunfélegyháza közigazgatása és Levéltára 1744-1848.
fordult olyan eset is, amikor a lakosság kérésére csapták el a hivatalban levő nótáriust. 1770-ben a lakosság a tanács házába betódulva Táját András nótáriust, mint káromkodót és a helység javaival rosszul gazdálkodót elcsapta, "... egész lakosok minden hivatallyától megfosztjuk lakosnak sem hadgyuk soha többé, alá is út, felis út, akár mere tetzik mennyen Isten hirivel" 5 . E kivételes intézkedés bizonyára összefügg azzal, hogy a nem nagy közkedveltségnek örvendő nótárius 1770. március 17-én, amikor a másodbírói hivatalt kettéválasztva létrehozták az első perceptori hivatalt, vállalta a perceptorságot. A lakosok ezért ennek megakadályozására április 14-én elzavarták a még nótárius Táját Andrást. A nevezetes incidens után a nádor elrendelte, hogy a főkapitány jóváhagyása nélkül nótáriust fogadni nem szabad, 1775-től az elbocsátást is főkapitányi engedélyhez kötötte. Előfordult, hogy tiszteletbeli nótáriust is választottak,, ehhez is szükség volt a főkapitány jóváhagyására. A tanács nevezte ki az orvost, a bábát és a tanítókat. Valamennyi állást pályázat útján töltötték be, figyelembe véve a helyi származást és a szakképzettséget. Kinevezett tisztségviselő volt a katonai komisszárius is. A jászkun jogviszonyokból eredően Kiskunfélegyháza is gyakorolta a kegyúri jogot, ezért a tanács hozzájárulásával lehetett kántort alkalmazni, plébánost kinevezni, az egyházgazdát, vagy más néven a templompénztár kezelőjét pedig a szenátorok közül választották. A városi alkalmazottak harmadik csoportját a szegődményesek alkották, ök meghatározott bérért és természetbeni juttatásért, - ami lehetett élelem, ruházat vagy lakás - végezték munkájukat. Ebbe a csoportba tartoztak a kocsisok, a város gazdasszonya, kovácsa, molnárja. Szegódményesként a tanács alkalmazta a különböző pásztorokat, csőszöket és a rendészet néhány alkalmazottját: a strázsákat, tornyosokat, vakterokat, a pusztagazdát, hegybírót, koldusbírót. Munkakörüket és bérüket a tanács határozta meg, s azt évenként a konvenciós levélben rögzítették. A szegődményesek mindenkor választott tisztségviselő felügyelete alatt álltak, közvetlen kapcsolatuk a tanáccsal csak kivételes esetben, rendszerint magánügyben volt. II. RENDÉSZETI IGAZGATÁS A rendészeti igazgatásban is megfigyelhető, hogy 1774 után a feladatot
