Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

Felettes hatóságaink megállapították, hogy a népszámlálás nehéz munkáját tisztviselőkarunk kifogástalanul oldotta meg. Egyik rendkívüli munka követi azonban a másikat. Február 23-án már utasítást kaptam az országgyűlési választói névjegyzék helyesbítésével kapcsolatos óriási munkamennyiség elvégzésére. A hivatali munka egy részét leállítva, teljes tisztviselőkarunk fele részéből 22 főnyi választási munkabrigádot szerveztünk, és az eddigi belügyminisztérium[i] ellenőrzések megállapítása sze­rint e téren is mintaszerű, kifogástalan munkát végeztünk. Sajnos így egy-két ügyosztályunknál kisebb munkahátralék keletkezik majd, amelyet csak április hónap folyamán tudunk közigazgatási munkabrigádok beállításával feldolgozni. A város kulturális életéből jelentem: A múzeum, és a város történetében is jelentős események színhelye volt a közelmúltban Baja. Február 6-án nyílt meg a mú­zeumban Rudnay Gyulának, a Kossuth-díjas nagy festőművész­nek, és a róla elnevezett művésztelep tagjainak gyűjteményes ki­állítása. Ugyanaznap adtuk át a mesternek ünnepélyes keretek kö­zött a város emlékérmét, amelyet tiszteletünk jeléül eljuttattunk a Magyar Köztársaság valamennyi számottevő politikai és közéleti vezető egyéniségéhez. Már ez az ünnepségünk is országos jelle­get öltött azáltal, hogy a Petőfi Társaság főtitkára: Peterdi Andor író és neje Várnai Zseni, valamint dr. Borbíró Virgil államtitkár, a Magyar Művészeti Tanács képviselője megjelentek, és felszólal­tak. De valóban országos eseménnyé az tette ünneplésünket, hogy február 12-én a Magyar Köztársaság elnöke: Szakasits Árpád tüntette ki személyes látogatásával a kiállítást, a szabadakadémi­át és a művésztelepet. A köztársasági elnök úr kíséretében volt Kállai Gyula miniszter és dr. Pogány Ö. Gábor a Fővárosi Képtár igazgatója. Megtekintette az elnök úr a múzeumot is, és a látottak felett elismerését fejezte ki. A Rudnay-ünnepségek alkalmából beszélgettünk dr. Pogány Ö. Gábor miniszteri] osztálytanácsossal, aki a kultuszminiszter úr képviseletében jelent meg. A vele történt megbeszélések alap­ján terjesztem ma a törvényhatóság elé javaslatomat a Rudnay- művésztelep végleges megalapítását illetőleg. Tervünk az, hogy a 518

Next

/
Oldalképek
Tartalom