Kemény János: Baja thj. város 1944-1949. évi története a polgármesteri jelentések tükrében 1. - Forrásközlemények 12. (Kecskemét, 2015)

DOKUMENTUMOK - A törvényhatósági bizottsághoz intézett polgármesteri jelentések

Kultuszminisztériummal egyetértésben a telepnek, a szabadaka­démiának és a létesítendő müvészkollégiumnak végleges elhe­lyezést adjunk. A müvésztelepnek megfelel a jelenlegi hely: az Arany János utca 1. szám alatt. A szabadakadémia pillanatnyilag a szakszervezet székházában van, de a helyiségre a szakszerve­zetnek is szüksége lévén, belátható időn belül ki kell ürítenünk azt. Elgondolásom szerint a jelenlegi, és rövidesen megürülő ipa- rostanuló-iskola épülete felelne meg a legjobban, amelynek a kí­vánt célra való átalakítását a jövő költségvetési évre tervezzük. A szabadakadémia vidéki növendékei részére feltétlenül kell egy kollégiumot teremtenünk. Egyelőre a Táncsics Mihály utcai régi múzeumi helyiséget gondolom kijelölni erre a célra. így megold­ható lenne a Kultuszminisztérium terve is, amely szerint a nyári időszakban 20-25 művésznövendéket helyezne el Baján a város által biztosítandó helyiségben, és a minisztérium megfelelő anya­gi támogatásával. Ezek a művésznövendékek a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskola negyedéves növendékei közül ke­rülnének ki, s itt „munkaközösség” formájában élnének három­négy hónapig. Ha ezeket a terveinket sikerül a th. bizottság tagja­inak megértő támogatásával megvalósítanunk, akkor Baja máris megtette a kötelességét a haladó szellemű magyar képzőművészet megteremtése vonalán. Említésre méltó esemény volt folyó hó 13-án a Magyar- Szovjet Művelődési Társulat rendezésében megtartott szovjet kul- túrnap Baján. A városi múzeum kiállítási termében megrendezett szovjet képzőművészeti kiállítás tömegek érdeklődését keltette fel. Ezt azzal a jóleső érzéssel vesszük tudomásul, hogy - reméljük - rövidesen alkalmunk nyílik a szovjet festőművészet eredménye­inek és kiválóságának megismerésére is. Ugyanaznap délután a Micsurin-Liszenko-féle biológiai kutatások korszakalkotó vívmá­nyairól hallottunk rendkívül érdekes előadást, este pedig részben fővárosi, részben helyi művészek interpretálásában gyönyörköd­hettünk a szovjet tánc-, ének- és zenekultúra alkotásaiban. A múzeum emeleti helyiségeinek berendezése tervszerűen megindult. A képtári rész, a 48-as szoba és a Teles-gyűjtemény az eddigi tervek szerint e hó végére elkészül. 519

Next

/
Oldalképek
Tartalom