Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Összefoglaló

ÖSSZEFOGLALÓ A kötetben hat Duna-Tisza közi mezőváros: Baja, Dunapataj, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa és Szabadszállás levéltárában őrzött 186 darab, az 1738-1847 közötti évekből származó végrendeletet tettünk közzé. Ennél sokkal nagyobb a végrendeletek száma, de terjedelmi és pénzügyi korlátok miatt csak válogatás kiadására volt lehetőség. Ez a kötet a BácsKiskun Megyei Önkormányzat Levéltára Kecskeméti testamentumok I-IV. kötetének folytatása. Az érintett települések végrendeletei három nagy közigazgatási egység életébe engednek bepillantást. Baja Bács vármegyében, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa és Szabadszállás a Kiskun Kerületben, Dunapataj Pest-Pilis-Solt vármegyében található. Közülük a kiskun mezővárosok helyzete különösen érdekes. Az 1745. évi redempciót követően lakóik szabad emberként, szabadon rendelkezhettek a tulajdonukkal. Ez a szabadság természetesen nem volt korlátok nélküli. A szabad földforgalmat korlátozta az ősiségi jog, amely csak a szerzett vagyon szabad adásvételét tette lehetővé, az ősiekre elő- vagy visszavásárlási joguk volt az egyenesági leszármazottaknak. A jászkun örökösödési jog szerint a redimált föld a fiúk elvitathatatlan öröksége. Sajátos az is, hogy itt a nemesek a Kiskun Kerületben nem érvényesíthették az előjogaikat, nekik is kellett pl. adót fizetni, bizonyos közmunkákat és a rájuk kiszabott testi fenyítést azonban pénzzel megválthatták. A szabad földbirtoklás, a kötetlen határhasználat a Kiskunság déli részén szállás-tanyás településrendszer kialakításához vezetett. Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa ilyen településsé fejlődött a 18. század második felében. A Kiskunság északi részén a határhasználatra a háromnyomásos gazdálkodás a jellemző. Szabadszálláson a szállások a Kígyós ér mellett jöttek létre. A redemptus gazdáknak a lakóházaik mellett ólas kertjeik voltak, itt tartották az igás- és a fejősjószágot, és részben a takarmányt is -, a belterülettől távol pedig ún. szállásokat alakítottak ki, ahol a heverő jószágot, a gazdasági eszközöket és a takarmányt tartották, valamint itt voltak a búzavetéseik. Kiskunhalason a belterülettől délre helyezkedtek el a szérüs- vagy akolkertek, ahol a fejősmarhák, az igás állatok, a kezes jószágok, a sertések és a baromfiak istállói és óljai, valamint a fejősjuhok akoljai voltak. Itt teleltek a pusztákról hazaszorult állatok, ide gyűjtötték a téli takarmányt, itt nyomtatták a gabonaféléket, és itt vermelték el a gabonát. A terület egy részét kertként is hasznosították. A gabona vermelése Kiskunfélegyházán is szokásban volt. A végrendeletekben a nagyállattartásra (szarvasmarha, ló, juh, sertés) számos példát találunk. A kiskun mezővárosok Kecskeméthez és Nagykőröshöz hasonlóan külterjes állattenyésztést folytattak, amelyből jelentős jövedelmük származott. A népesség gyarapodásával az állatállomány is növekedett, és mivel a legelők egy része vízállásos terülen, más része pedig futó-