Kemény János: Duna–Tisza közi mezővárosi végrendeletek 1738–1847 - Forrásközlemények 9. (Kecskemét, 2005)

Összefoglaló

homokon volt, hamarosan kicsinek bizonyultak. Ezért a kiskun mezővárosok újabb és újabb puszták vásárlására vagy bérlésére kényszerültek. Kiskunfélegyházán egyházán a nyomáson legelt a tehén- és borjúcsorda, valamint a kezes ménes. A sertéstartás kismértékű. Amíg a szarvasmarhák száma Kiskunfélegyházán 1752-1848 között a háromszorosára nőtt, addig a juhoké több mint tízszeresére emelkedett. A lótartásnak nem volt lényeges szerepe. Kiskunhalason a 18. század második felétől lett egyre jelentősebb a birkatartás, amely a 19. századra meghatározó ágazattá fejlődött. A Kiskunságban a juhnyájak mellett nagy szerepe volt a szamárnak, teherhordásra és közlekedési eszközként használták. Tartását kiskunfélegyházi, kiskunhalasi és bajai végrendeletek bizonyítják. Méhészetnek csak Dunapatajon és Kiskunhalason, halászatnak Baján vannak nyomai. Baját leszámítva minden településen az állatállomány nagysága határozta meg a vagyon nagyságát. A Duna-Tisza közén a növénytermesztés fontos szerepet játszott a lakosság és az állatállomány ellátásában, de jelentősége alatta maradt az állattenyésztésének. A közölt végrendeletekben a kenyérgabonafélék közül a búza és az árpa, a takarmánynövények közül a kukorica, köles, zab, répa termesztése bizonyítható. Az ipari növények közül kendert Dunapatajon, Kiskunhalason és Szabadszálláson, lent és dohányt Kiskunfélegyházán, nádat Kiskunhalason termesztettek. A legnagyobb jelentősége a szőlő- és gyümölcstermesztésnek volt, amely lehetővé tette a silány homokterületek hasznosítását. A termelt gyümölcsök fajtájáról alig esik szó a végrendeletekben. Szőlőt mindegyik mezőváros határában termeltek, emellett Dunapatajon, Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán a szilvát, Kiskunhalason a körtét említik. A szőlő és a bor mind a hat mezővárosban nagyon fontos bevételi forrást jelentett. A kiskunfélegyházi szőlőterületek jellemzője a köztes gyümölcstermesztés, a szőlőtőkék közé ültetett sok gyümölcsfa. Itt egyáltalán nem voltak gyümölcsöskertek. Ezzel szemben kiterjedt és széleskörű kertkultúra jellemző Dunapatajra. Itt sokféle kerttel, úm. veteményes-, gyümölcsös-, káposztás-, valamint kenderes, szilvás, erdős és csenkés kerttel találkozhatunk. Ennek megfelelően a város határának jelentős részét foglalták el a főként ártéri kertek, amelyek állandó szereplői a végrendeleteknek. A testamentumok Dunapatajon olajütő malomról, szárazmalomról, vízimalmokról, Szabadszálláson szárazmalmokról, Kiskunfélegyházán száraz- és szélmalmokról tesznek említést. Kiskunhalason és Kiskunmajsán is történik utalás malmokra, anélkül azonban, hogy a fajtájukat megneveznék. Baján a testamentumok sok gabonatárolásra alkalmas hombárt jeleznek. A végrendelkezők társadalmi hovatartozását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a többségük gazdálkodó, kisebb részük háztartást és részben gazdaságot vezető nő, nemes, értelmiségi, iparos, kereskedő, néhány esetben betyár és rab. A közölt végrendeletekben számos érdekes adat található az ingatlanok fajtáira, az építkezési szokásokra, a lakáskultúrára, a bútorokra, a ruhaviseletre, a gazdasági, házi és ipari eszközökre, a konyhai edényekre, az éksze-