Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

A nemzetiségi munka hiányosságai Az elért eredmények bizonyítják, hogy pártunk és kormányunk politikája a nemzetiségi területen elveiben helyes volt. Meg kell azonban említeni, hogy a többi népi demokráciákhoz hasonlítva nálunk viszonylag is keveset foglalkozunk a nemzetiségi problémákkal. A nemzetiségi kérdés a gyakorlati életben az iskolai oktatás és a népmüvelés problémáira szűkült. A többi állami szervek, párt- és tömegszervezeteink egy-két eset kivételével a nemzetiségi kérdéssel nem foglalkoznak. Közigazgatási szerveink például teljesen figyelmen kívül hagyják ezt a kérdést, és sok nemzetiségi községben olyan tanácstitkár, elnök, kultúrotthon-igazgató, népművelési ügyvezető van, aki nem érti a nép nyelvét, és emiatt nem is tud olyan közvetlen kapcsolatot teremteni a dolgozókkal, amilyenre szükség lenne. A községekben a dolgozók általában örülnek a nemzetiségi kultúrmunkának, könyvnek, sajtónak, de gyanakodva fogadják, ha például a szövetség közli velük, hogy a tanácsban, értekezleteken stb. is használhatják az anyanyelvüket. Az emberekben tovább él az a tudat és a hivatalokban sok helyen rögződött a régi rendszerben kialakult szellem, hogy hivatalos helyen csak magyarul lehet beszélni. A legtöbb funkcionárius, ha tudja is, nem akarja vagy nem meri használni a nép nyelvét. A hangos híradóban például egyetlen községben sem szólnak a dolgozókhoz anyanyelvükön. Ezekben a községekben a gyűlés szónoka rendszeresen nem vesz tudomást arról, hogy nemzetiségi dolgozókhoz beszél, és meg sem említi a nemzetiségi problémát. A megyei lapokból az avatatlan olvasó nem tudja meg, hogy a községek, az emberek, akikről a lap például ír, nemzetiségiek. Nem eléggé használjuk ki a dolgozók nemzeti öntudatának érzését a tömegek lelkesítésére a szocialista építésben és általában az állampolgári kötelességek teljesítésére való buzdításban. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatot lehet teremteni a dolgozókkal - sokkal őszintébben tárják fel panaszaikat, észrevételeiket, ha anyanyelvükön beszélnek velük. Az egyház jobban használja ezt a lehetőséget, és a legtöbb nemzetiségi községben nemzetiségi nyelven istentiszteleteket tartanak, mert ez komoly tömegeket vonz. Úgy látjuk, hogy az alkotmány 49.§-a még nem érvényesül kellőképpen a gyakorlati életben, hogy több olyan terület van, ahol a lakosság hiányokat láthat a nemzetiségi szabadság elve és gyakorlati alkalmazása között. Úgy véljük, hogy komoly előrehaladást jelentene ebben az irányban az is, ha pl. a nemzetiségek lakta községekben a jelentősebb hivatalokban, intézményekben a magyar mellett nemzetiségi nyelven feliratok is lennének, ha egy-egy jelentősebb mozgósító plakát néha nemzetiségi nyelven is megjelenne, ha a megyei sajtó figyelmet szentelne a nemzetiségi dolgozók sajátos problémái-