Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

megyénkben lévő nemzetiségiek számát, mert iskolai szlovák nyelvi oktatás is több helyen folyik (19 községben), mint a nyilvántartott községek száma, de még azoktól is több olyan községünk van, ahol beszélnek különböző nemzetiségi nyelven. 1949-es statisztikai adatokkal a következőképpen tudjuk kimutatni megyénk nemzetiségi megoszlását: Nemzetiség Férfi: Nő: Mindösszesen Magyar 102 448 108 616 211 064 Szlovák 56 63 119 Román 12 4 16 Horvát 2 1 3 Szerb 1 1 Német 1 6 7 Bunyevác 1 1 Vind, szlovén 2 1 3 Cigány 1 487 1 639 3 126 Egyéb 147 125 272 Ismeretlen 10 17 27 Összesen: 104 166 110 473 214 639 Ezek az adatok csak a cigányok kimutatásában fogadhatók el reálisnak. A többi számszerűleg kimutatott nemzetiségieknél jóval több él megyénkben. Különösen áll ez a szlovákokra, akiknek száma minimálisan 6-8 ezer. Hogy megyénkben mégis csak 119 szlovákot mutattak ki 1949-ben, annak egyszerű oka az, hogy ezek a szlovákok magyarnak vallják magukat. A meglátogatott 10 nemzetiségi községben a tanácsok vagy egyáltalán nem tartanak nyilván szlovákokat, németeket stb., vagy csak nagyon kis létszámban (5-15 főig). Ez alól még a fentebb említett 2, majdnem teljesen szlovák község Lucfalva és Sámsonháza sem kivétel. Ősagárdon (rétsági járás) pl. elmondja az iskola igazgatója, hogy mikor a gyermekeket beíratják első osztályba és kérdezik, hogy mi a gyerek anyanyelve, a szülő kéri, azt írják be, hogy magyar. Tudni kell azt, hogy itt az első osztályos gyerekek, szinte semmit sem tudnak magyarul, mert a szülők odahaza csak szlovákul beszélnek, s azt a nyelvet hozzák magukkal a tanulók is.

2 Az itt megkérdezett dolgozók is magyar anyanyelvűnek vallották magukat. A megyénkben élő nemzetiségiek foglalkozása többségében földműves. Kivételt képez az a néhány község, ahonnan járnak üzemekbe és bányákba is dolgozni. Gazdasági helyzetük a magyar dolgozókkal együtt javult 1945 után. Nagy része földet kapott, az idetelepítettek pedig házat, és egyéb gazdasági felszerelést is. Nyelvismeretükre jellemző, hogy bizonyos mértékig beszélik a magyar nyelvet, ezt szinte mindegyikük (kivételt képeznek az egész öregek, akik egyáltalán nem tudnak magyarul, és egy-két községben a 6 éves iskolakötelesek). Ugyanakkor beszélik saját anyanyelvüket is. Ezt kevésbé a DISZ-korú fiatalok és az iskolás korúak közül a felső tagozatba járók beszélik. Nyelvismeretükre nehéz általánosító véleményt mondani, mert egyik he-